Történetünk

A Gyengénlátók Általános Iskolája, Módszertani Intézménye és Kollégiuma a gyógypedagógia “fiatal” ágát képviseli: a vakok közel két évszázados intézményében a gyengénlátók oktatása 1928-ban indult.

 

1956-ban Csepelen, egy kellemes, de diákotthonos iskolának valójában alkalmatlan kétlakásos családi házban jött létre Magyarországon az első önálló iskola, a “Csökkentlátók Általános Iskolája és Nevelőotthona”. Hőskor volt ez: mit, miből, milyen eszközzel és hogyan kell tanítani a csökkentlátó gyermekek iskolájában? Ugyanazt és ugyanúgy, mint az általános iskolában? Stb, stb, stb… “Csak” ennyi volt a kérdés! És az új intézmény megadta a válaszokat – olyan jól megalapozva azokat a szaktudományok és a gyógypedagógiai gyakorlat oldaláról, hogy az utódok tovább tudtak és tudnak építkezni, nemcsak a saját “várhoz” használva a köveket, hanem átadva azokból jó pár darabot a gyógypedagógia egyéb ágainak is.

Intézményünk bő egy évtized múltával Csepelről Zuglóba került: a régi-új épület azonban még mindig szűkös volt, hiszen csak az alsó tagozatos gyermekek oktatása és nevelőotthoni elhelyezése volt lehetséges. A tanulókat a felső tagozat elvégzésére a vakok iskolája fogadta be. 1978-ban, Magyarországon elsőként, két “utazótanár” kezdi meg az épek iskoláiban tanuló gyengénlátók felkutatását-, azaz az integrált nevelés-oktatás gyógypedagógiai megsegítésének hazai gyakorlatát a mi intézményünk vezette be!

“A  gyógypedagógiai  intézményekben  akkor  az  volt  a  rendszer,  hogy  délelőtt gyógypedagógusok  tanították  az  osztályokat,  majd  délután  összevont  csoportokban, szakképzetlen gyermekfelügyelők vigyáztak a gyerekekre.

Ebben az időben kerültek a fővárosi  gyógypedagógiai  intézmények  a  Fővárosi  Tanács  irányítása  alá,  ami lehetőséget adott a személyi ellátottság bővítésére.

Pataki  László  arra  törekedett,  hogy  a  tanuláson  kívüli  időre,  a  fővárosi nevelőotthonokra jellemző nevelőtanári ellátást biztosítsa a gyengénlátók iskolájában is. Nálunk létesült a gyógypedagógia területén először nevelőtanári státusz, és évről-évre újabb álláshelyet szerezve, hamarosan kiépült a teljes nevelőtanári ellátás. Így a tanulóink már az önálló tanulást és a szabadidejüket is tanulócsoportonként, pedagógus irányítása mellett töltötték.

 

Dr. Csabay Lászlóné 1974-1980 között vezette az iskolát. Az ő nevéhez  szintén egy  úttörő  kezdeményezés  fűződik:  külföldi  példák  hatására  –  a  gyógypedagógia területén elsőként –  utazótanári álláshelyeket hozott létre, hogy azok  a  gyermekek  is kapjanak  segítséget,  akiknek  nem  volt  lehetőségük  bekerülni  a  speciális  iskolákba. (Ugyanis  időközben  a  debreceni  gyengénlátók  iskolája  is  megindult).

Mivel  a hazai feltételek  egészen  mások  voltak,  mint  a  nyugati  országokban,  az  integrációt  segítő hálózat feladatai és rendszere is sajátosan alakult. A két „utazótanári” álláshely nem lehetett  volna  elegendő  a  gyengénlátók  helyi  megsegítéséhez,  –  különösen  országos viszonylatban  –  így inkább az integrációra való felkészítés feladatát láttuk fontosnak, ezért kezdtünk az óvodáskorú gyengénlátók iskolára való felkészítésével foglalkozni.”  (Paraszkay Sárával készült interjú részletei)

1982 – jeles év iskolánk múltjában: a nevelőtestület átveszi a korszerű épületet, és lelkes munkával berendezi azt. Az épület korszerű: tájolása megfelel a látássérültek különleges igényeinek, termei világosak, uszodája, szaktantermei, sportudvara van, saját konyha, saját fűtés, saját mosoda – “állam az államban”. 1982-ben indult az “enyhe értelmi fogyatékos”-gyengénlátó tagozat, azaz az első c osztály. Az első “kisegítős” osztály 1990 júniusában ballagott. Az 1990-es évek kezdetén a nevelőtestület tagjai – felismerve a külső igényeket, az új lehetőségeket – nagy szakmai lépésekről döntenek: – vállalják az aliglátó gyermekek oktatását – néhány év múlva az összes tanuló egyharmada aliglátó! Elhatározzák, hogy az országosan egyedülálló négyosztályos “kisegítő” tagozatot nyolcosztályosra bővítik. Megtervezik a gyengénlátók, aliglátók integrált nevelését, oktatását segítő “utazótanári csoport” létrehozását. Az évtized végére létrejön a fővárosban a modellértékű “gyengénlátók módszertani központja”, melynek szakmai leírása alapján a fenntartó Fővárosi Önkormányzat, öt évvel megelőzve a törvényi szabályozást, több intézményét módszertani központtá alakítja, elhatározzák, hogy a várhatóan növekvő feladatok miatt kezdeményezik az épület bővítését.
2001-re megvalósul az álom: az épület új emelet ráépítésével négyszintesre bővül. Napjainkra egy jó felszereltségű, többcélú intézménnyé váltunk.

 

Három nagy szakmai egység működik: Az átlagosan 130 ép intellektusú és halmozottan sérült gyengénlátót, aliglátót fogadó iskola, a 80 férőhelyes diákotthon és a több mint 900 integrált óvodást, általános- és középiskolást segítő módszertani intézményegység. A három szakmai intézményegység a sajátos szakmai programok tervezését, szervezését közösen végzi. Az önálló intézmény immár hat évtizednyi szakmai tapasztalatra tekinthet vissza. Az oktatási törvény 2003-as módosításában – kezdeményezésünkre – a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók integrált nevelését, oktatását segítő új intézménytípus jelent meg: “az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény”.