Május utolsó szombatján tartottuk a csoportos iskolaelőkészítőre járó gyengénlátó gyermekek családjainak találkozóját. Nagyon örültünk, hogy a járványügyi szabályok betartása mellett megtarthattuk a programot. A családok az ország különböző részeiről érkeztek. A gyerekek szeptembertől első osztályosok lesznek, egy részük integrált formában kezdi meg tanulmányait, más részük a speciális általános iskolába iratkozott be.

Ebben az évben is sor került a szokásos diáknapi rendezvényünk megtartására. A járvány miatt külső helyszíni programot nem szervezhettünk, nem hívhattunk külső előadókat – így saját kútfőből oldottuk meg a tanulóink szórakoztatását.

Minden programszervezésre felkért kolléga alaposan felkészült erre a kihívásra. Érdekes, sokszínű,

2021. május 26-án a Jeruzsálemi Szent János Független Ispotályos Lovagrend Máltai Lovagok Magyar Nagypriorátus tagjainak képviseletében lovag Fórizs Csaba kancellár és lovag Ütő Ákos Magyar Nagyperjel helyettes 2 000 db védőmaszkot és 100 doboz D-vitamint adományozott intézményünk tanulóinak és tanárainak.

A nagylelkű felajánlást ezúton is köszönjük!

TISZTELT SZÜLŐ/ TÖRVÉNYES KÉPVISELŐ!

 

Tájékoztatom, hogy a kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a 2021/2022. tanítási évre történő általános iskolai beiratkozás során nemcsak személyes, hanem online úton is lehetőség van beíratni a tanköteles korba lépő gyermekét. Az általános iskola első évfolyamára történő jelentkezésének elektronikus,

A Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma meghirdetett intézményvezetői beosztására egy pályázó nyújtott be pályázatot.

 

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 67. § (8) bekezdése értelmében az intézményvezetői megbízásra benyújtott pályázat részét képező vezetési program közérdekből nyilvános adat,

Iskolánkban immáron negyedik alkalommal 2021. február 22-én, különleges testnevelési órák keretein belül ünnepeltük a parasport napját. Előkészületként, előző héten alsósainknak felolvastuk Bartos Erika: Örömtánc „c .” meséjét, amiről rajzokat  készíthettek. A mese egy mozgássérült kisfiú el- és befogadásáról szól. Felsős tanulóinkat pályamunka elkészítésére ösztönöztük. Bármilyen parasporthoz köthető  anyaggal lehetett pályázni .

Az Emberi Erőforrások Minisztere a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet

Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma

Intézményvezető (magasabb vezető)

beosztás ellátására.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A vezetői megbízás időtartama: 2021.

Mesejáték audoinarrációval és jelnyelvi tolmácsolással kísérve a Gergely Theáter on-line előadásában.

Mesejátékunk egyrészes és 4-10 éveseknek ajánljuk Andersen klasszikus műve nyomán.

Az előadáshoz tartozó előnarráció az alábbi linkre kattintva hallgatható meg:

www.youtube.com/watch?v=bvg7r8gKDxA

Egyéni jegyek ezen a linken vásárolhatók:

https://online-gergelytheater.jegy.hu/#/event/-akadalymentesitett-eloadas-andersen-a-csaszar-uj-ruhaja-klasszikus-mese-arrol-hogy-nem-a-ruha-teszi-az-embert/7f882f9d-1a7c-4b1b-a78e-1832e67d1fc3

 

Március 6-án, a glaucoma világnapján került megrendezésre az idei évi Partnertalálkozónk a Gyengénlátók Általános Iskolájában. A rendezvényre látássérültek szegregált és integrált nevelését-oktatását segítő intézményeket és szakembereket hívtuk.

Az esős időjárás és a vírusos időszak ellenére 21 intézményből, szervezettől negyven érdeklődő érkezett az ország egész területéről.