Rajzdiktálás

Ez a tevékenység elsősorban általános iskolás gyermekeknek ajánlott, de az irányokat biztosan ismerő, számlálni jól tudó nagycsoportosokkal is ki lehet próbálni. Fejleszti az auditív észlelést és figyelmet, a beszédértést, az intermodalitást, a síkban való tájékozódást és a grafomotorikát.

Szükség van hozzá egy négyzetrácsos lapra és valamilyen íróeszközre, amelyet a gyermek ügyesen használ – ez lehet ceruza, filctoll, zsírkréta, de akár ujjfesték is.

Előkészületként gondoljunk ki egy ábrát, amit majd lerajzoltatunk a gyermekkel. Ez, a gyermek képességeit figyelembe véve, lehet egy egyszerű rajz, betű, szám vagy valamilyen útvonal is. Ezt érdemes először magunknak lerajzolni, hogy biztosan jó lépéseket diktáljunk a gyermeknek. Illetve így el tudjuk dönteni, az ábra melyik részéről a legjobb elkezdeni a rajzolást – ezt jó, ha a gyermeknek is bejelöljük a négyzetrácsos lapon például egy x-szel. Ezután beszéljük meg a gyermekkel, hogyan fogjuk vezetni a rajzolását. Erre két módot javaslok:

  1. Használhatunk irányokat: felfelé, lefelé, jobbra, balra. Nagyobbaknál már bejöhetnek az átlók is, pl. jobbra fel, balra le.
  2. Nagyoknál használhatunk égtájakat is. Ilyenkor én mindig megbeszélem a gyermekkel, melyik égtáj melyik irányt jelöli (pl. észak=fel, nyugat=bal, dél-kelet=jobbra le) és ezt le is rajzoljuk a lap egy nem használt részére.

Bármelyiket is választjuk, a diktálás során az irány mellé azt is meg kell mondanunk, hány mezőt kell arra haladnia a gyermeknek – pl. jobbra 2, majd fel 3 vagy keletre 2, majd észak felé 3. Ha elkészült a rajz, megkérdezhetjük a gyermeket, mit ábrázol és – ha van konkrét oka – szerinte miért azt választottuk (pl. mert azzal a betűvel kezdődik a neve).

Jó szórakozást!

Készítette: Horváth Melinda

Kincskereső játék

Ezt a játékot nagycsoportos óvodásoknak és kisiskolásoknak ajánlom. Ketten lehet játszani, hasonlít a torpedóhoz. Szükséges, hogy a gyermek értse síkban az alatta, felette, balra, jobbra, közötte fogalmát. A játék fejleszti a vizuális észlelést, a kereső szemmozgást, a síkban való tájékozódást, a kommunikációt (kérdésfeltevés, relációszavak gyakorlása, beszédértés).

Mindkét játékosnak szüksége lesz egy-egy játéktáblára, melyen egy táblázat van. Ezeket saját kézzel is meg lehet rajzolni, vagy számítógépes programmal szerkeszteni, vagy a csatolt dokumentumból a megfelelőt kiválasztva kinyomtatni. A táblázat celláinak számát a gyermek életkorának és képességeinek megfelelően határozzuk meg!  Minél több van, annál hosszabb ideig tart a játék. A cellák méretét igazítsuk a gyermek közeli látásteljesítményéhez, ne legyenek túl kicsik, se túl nagyok, mert így nehéz átlátni az egészet. Átlósan minden második négyzetbe rajzoljunk egyszerű, a gyermek számára jól felismerhető figurákat vastagabb filctollal! Keressünk a konyhában kisebb, ehető finomságot (pl. mazsola, drazsé, gabonapehely…), majd kezdődhet is a játék.

Üljünk szembe a gyermekkel, és valamit tegyünk a játéklapjaink közé, hogy ne lehessen látni egymásét. A játék neve utal arra, hogy a szülő 3-5 darab (a számot előre mondjuk el a gyermeknek) finomságot rejt el az üres mezőin, a gyermeknek pedig ezeket  kell megtalálnia úgy, hogy kérdéseket tesz fel a „kincs” helyére vonatkozóan, pl. „A kincs a csiga alatt van?” „A kincs a perec jobb oldalán van?”. Ha megtalált egy finomságot, azt megeheti, és a játéktábláján körrel jelölheti annak a helyét; ha nincs a kérdéses helyen semmi, akkor x-et tehet oda, vagy bármely más módon is jelölheti azt. Később cserélhetnek szerepet is, a gyermek rejti el a „kincseket”, és a szülő tesz fel kérdéseket.

Ha nincs étvágyunk, lehet úgy is játszani, hogy az egyik fél „aranytallérokat” rajzol a papírjára, a másiknak pedig ezeket kell megtalálnia.

Örömteli játékot kívánok!

Kolozs Ildikó