Rajzdiktálás

Ez a tevékenység elsősorban általános iskolás gyermekeknek ajánlott, de az irányokat biztosan ismerő, számlálni jól tudó nagycsoportosokkal is ki lehet próbálni. Fejleszti az auditív észlelést és figyelmet, a beszédértést, az intermodalitást, a síkban való tájékozódást és a grafomotorikát.

Szükség van hozzá egy négyzetrácsos lapra és valamilyen íróeszközre, amelyet a gyermek ügyesen használ – ez lehet ceruza, filctoll, zsírkréta, de akár ujjfesték is.

Előkészületként gondoljunk ki egy ábrát, amit majd lerajzoltatunk a gyermekkel. Ez, a gyermek képességeit figyelembe véve, lehet egy egyszerű rajz, betű, szám vagy valamilyen útvonal is. Ezt érdemes először magunknak lerajzolni, hogy biztosan jó lépéseket diktáljunk a gyermeknek. Illetve így el tudjuk dönteni, az ábra melyik részéről a legjobb elkezdeni a rajzolást – ezt jó, ha a gyermeknek is bejelöljük a négyzetrácsos lapon például egy x-szel. Ezután beszéljük meg a gyermekkel, hogyan fogjuk vezetni a rajzolását. Erre két módot javaslok:

  1. Használhatunk irányokat: felfelé, lefelé, jobbra, balra. Nagyobbaknál már bejöhetnek az átlók is, pl. jobbra fel, balra le.
  2. Nagyoknál használhatunk égtájakat is. Ilyenkor én mindig megbeszélem a gyermekkel, melyik égtáj melyik irányt jelöli (pl. észak=fel, nyugat=bal, dél-kelet=jobbra le) és ezt le is rajzoljuk a lap egy nem használt részére.

Bármelyiket is választjuk, a diktálás során az irány mellé azt is meg kell mondanunk, hány mezőt kell arra haladnia a gyermeknek – pl. jobbra 2, majd fel 3 vagy keletre 2, majd észak felé 3. Ha elkészült a rajz, megkérdezhetjük a gyermeket, mit ábrázol és – ha van konkrét oka – szerinte miért azt választottuk (pl. mert azzal a betűvel kezdődik a neve).

Jó szórakozást!

Készítette: Horváth Melinda

Ujjtorna színes sorminták alapján

Óvodások és kisiskolások számára ajánlott, de a kétkezes változatot még felső tagozatosok is kipróbálhatják, a tízujjas gépírásra hangoló bemelegítésként.

Fejleszti a vizuális megfigyelőképességet, a figyelem megosztását, a sorrendiséget és a finommotorikát (az ujjak egymástól független mozgatását). Gyakorolható vele a balról jobbra való haladási irány, amely az olvasás-írás tanulásánál lesz fontos, a színek egyeztetése, az ujjak megnevezése; kétkezes változatnál elősegíti a jobb és bal agyfélteke összehangolását.

Az elkészítéshez szükségünk lesz fehér kartonlapokra vagy rajzlapokra, grafitceruzára, erős nyomatékú színesceruzákra vagy filctollakra, több színű origamipapírra, ollóra és ragasztóra.

Vágjunk ki egy akkora kört a rajzlapból, amire kényelmesen ráhelyezhetjük a kézfejünket nyitott, egymástól kissé távolabb álló ujjakkal. Vágjunk ki színes papírból öt, különböző színű, egyforma méretű kisebb korongot, és helyezzük el ezeket úgy a körlapon, hogy mindegyik ujjbegyünk alá jusson egy korong. Ragasszuk fel a körlapra úgy, hogy ne érjenek össze, legyen egy kis távolság közöttük. A korongok színe legyen jól látható, és egymástól könnyen megkülönböztethető. Javasolt színek: piros, sárga, narancssárga, kék, zöld – de természetesen más színek közül is választhatunk. Színes papír helyett fel is rajzolhatjuk a korongokat a körlapra. A színezésnél is ügyeljünk a jól láthatóságra!

Az a legjobb, ha mindkét oldali kézhez elkészítjük ezt az alátétet, de ha csak egyet szeretnénk, akkor az mindenképpen a gyermek domináns keze legyen!

Ezután vágjunk ki egyforma méretű kis kártyákat, és filctollal vagy színesceruzával rajzoljunk mindegyikre öt korongot egymás mellé, ugyanazokkal a színekkel, amelyek a kézalátéte(ke)n is szerepelnek! Készítsük el ezeket minél többféle változatban, ne legyen két egyforma közöttük! De egy sorban lehet ugyanabból a színből több is.

Kezdődhet a játék! Helyezze gyermekünk a kezét a körlapra úgy, hogy mindegyik ujja vége egy-egy színes korong felé nézzen! Tegyünk elé egy kártyát! Az a feladata, hogy a kártyán látott sorrendnek megfelelően (balról jobbra haladva) emelje fel egyenként az ujjait a színes korongokról, majd rögtön tegye is vissza, mielőtt a következő ujját felemelné. Ilyen módon „zongorázza le” a kártya színsorát. Ha mindkét kezét használja, még több terület fejlődik közben.

Növelhetjük a variációk számát, ha – mielőtt félretennénk – megfordítjuk a kártyát, hogy az ellentétes sorrendben is gyakorolja gyermekünk az ujjai tornáztatását.

Az alábbi videón láthatják az elkészítés és a játék menetét.

https://www.facebook.com/BaboFactory/videos/171365344226777/

Vidám gyakorlást kívánunk!

Demeteré Pósfai Brigitta

Forrás: Szélinger Heni: Babo factory – Boldog gyermekkor

Titkosírás

Vajon mi lehet leírva ezekkel a fura jelekkel? Iskolás gyermekeknek ajánlom a letölthető feladatlapok megoldását, melyeken titkosírást kell megfejteniük. Az egyiken beceneveket kell kitalálniuk, majd ezekhez kapcsolni a megfelelő keresztneveket. A másik feladatban titkosírással írt kérdéseket kell megfejteniük, majd válaszolni rájuk. A feladatok fejlesztik a vizuális képességeket (vizuális differenciálás, pásztázás), a figyelmet és a nyelvi képességeket.

Készítette: Kolozs Ildikó

Kirakó házilag

Ez a játék elsősorban iskolás gyermekeknek ajánlott, de egyszerűbb változatát nagycsoportos óvodással is ki lehet próbálni.

Fejleszti a vizuális megfigyelőképességet, a rész-egész viszony észlelését, a síkban való tájékozódást, a figyelmet, a gondolkodást, a finommotorikát, a kitartást, feladattudatot és a kudarctűrő képességet. Emellett használhatjuk még a kommunikáció fejlesztésére, szókincsbővítésre és új ismeretek átadására is.

Szükség van hozzá ollóra és egy képre, amit nem sajnálunk szétvágni és a gyermek is szívesen foglalkozik majd a kirakásával. A kép származhat régebbi naptárból, újságból, nyomtathatunk az internetről, akár kézzel is rajzolhatunk, de egy színező is kiváló. Azonban mindegyiknél fontos, hogy nagy méretű képpel dolgozzunk, amelyen maguk az ábrák is nagyok. A kép ne legyen zsúfolt, jól elkülönüljenek egymástól a különböző részek. A kép kiválasztásába a gyermeket is nyugodtan bevonhatjuk. Ha megtaláltuk a megfelelő képet, nincs más dolgunk, mint feldarabolni és már kezdődhet is a kirakózás.

Kisebb gyermekeknél nem érdemes 6-8 darabnál többre vágni a képet. Ha óvodás gyermekkel szeretnénk ezt játszani, nála inkább 4-6 darabbal kezdjünk. Természetesen mindez attól is függ, hogy a gyermek mennyire gyakorlott a kirakózásban. Nagyobb vagy ügyesebb gyermekeknél nyugodtan vághatjuk több darabba a képet. Segítség lehet, ha a gyermek látja egyben is a képet – akár a kirakás alatt végig, akár csak előtte. A kép kirakása mellett itt az is kihívás, hogy a részeket nem lehet egymásba illeszteni, így előfordul, hogy kicsit szétcsúsznak azok a részek, amelyet a gyermek már összerakott. Ezt érdemes előre jelezni és azt kérni a gyermektől, hogy a tőle telhető legpontosabban próbálja összeilleszteni a darabokat. Rajz vagy színező esetében fel is ragaszthatjuk az elkészült képet, amelyet a gyermek így ki tud színezni.

Jó szórakozást!

Horváth Melinda

Szó- és mondatszétválasztó

Az alábbi feladatokban a szóköz nélkül felsorolt szavakat, és a szóköz nélkül leírt mondatokat kell leírnod helyesen. Mit tehetsz, ha elakadsz? 1. Válaszd szét először azokat a szavakat, amiket értesz, és amiben biztos vagy, ha lemásoltad őket, át is húzhatod, így a figyelmed már csak a maradék szavakra fog irányulni, és könnyebb lesz megértened őket. 2. Ha az előző módszer nem segített, kérj meg valakit, hogy olvassa fel a szavakat, mondatokat neked, és az alapján válaszd szét őket!

Szó-szétválasztó: tagold szavakra a sorokat!

Egy szótagos szavak:

kúttökköttagsőttértörténytőrvet______________________________________________________________________________________________________________________________________________

Két szótagos szavak:

szitanyitótanyabutatetőbetűtovasétatetűsüti____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Két szótagos, hosszabb szavak:

lakattavasztalánpataktasakkabátszüretteniszmotortorok___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Mondat-szétválasztó: tagold szavakra a mondatokat!

Akaticásterítőtteszemazasztalra.______________________________________________________________________________________

Tomikítűnőbizonyítványáértasztalifocitkapott.___________________________________________________________________________________________________________________________________

Teritörpéneköltözvemulattattaagyerekekettanításután.___________________________________________________________________________________________________________________________

Atáltoselvarázsoltaazóriásokatésbelőlüktörpéklettek._____________________________________________________________________________________________________________________________

Haválaszthatnékhogyhováutazomtalálomrarámutatnékatérképenegypontra.__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Készetette: Szekeres Veronika

forrás: Kárpáti Tamásné, Tasnádyné Pap Zsuzsanna, Vajda Sándorné: Betűről betűre olvasásfejlesztő füzetek 1., Krónika Könyvkiadó, Budapest

Játékok ly-s szavakkal

Ez a játék bármely, már olvasni tudó iskolás gyermek számára megfelelő. Elsődleges célja, hogy a gyermek játékos formában találkozzon minél többször ly-s szavakkal és így tanulja meg az írásmódjukat. Emellett azonban rengeteg részképesség fejlesztésére használható: figyelem, vizuális megfigyelőképesség, emlékezet, gondolkodás, főfogalom alá sorolás (csoportosítás), finommotorika, grafomotorika. Továbbá gyakorolható az olvasás, a szótagolás, a betűrendbe sorolás, a mondat- és a történetalkotás és a szókincs bővítésére is alkalmas.

Szükség van hozzá olyan szókártyákra, melyekre ly-s szavakat írunk. Ezeket készíthetjük kézzel és számítógéppel is, azonban mindkettőnél fontos, hogy olyan betűméretet és betűtípust használjunk, amelyet gyermekünk könnyen el tud olvasni.  Akinek van rá lehetősége, le is laminálhatja a kártyákat, hogy tartósabbak legyenek. Ha segítségre van szükségünk a szavakat illetően, az interneten találni szólistákat – például itt:

http://webtanitoneni.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1192418

Íme néhány játékötlet:

  • Kisebb gyermekeket megkérhetünk arra, hogy olvassák el, mi van a szókártyán, majd tapsolják el (törjék össze) és mondják meg hányat tapsoltak. Nagyobbaknál erre már használhatjuk a szótagolás kifejezést.
  • Készíthetünk a kártyákból egy olyan sorozatot is az eredeti mellé, ahol a szavak szótagolva vannak leírva (akár a szótagszámmal együtt). Ekkor lehet párosítani a szótagolt és egybeírt szavakat, vagy memóriát is játszhatunk velük. A szótagolt változat sikerélményt nyújthat azoknak a gyermekeknek is, akik még nehezen boldogulnak a szavak olvasásával.
  • Csoportosítani is lehet a szavakat, például szótagszám szerint, kezdőbetűk alapján. Főfogalmak alá is soroltathatjuk a szavakat (pl. állatok, tulajdonságok, főnevek stb.). A csoportosítás szempontját megmondhatjuk mi is, de a gyermek is nyugodtan mondhat szempontokat. Csoportosítás után a gyermek emlékezetét is fejleszthetjük, ha arra kérjük, válasszon egy csoportot, adott ideig memorizálja az oda tartozó szavakat, majd emlékezetből mondja el vagy írja le őket.
  • Játszhatunk kakukktojás játékot is. Ekkor kirakunk a gyermek elé 4 vagy 5 kártyát, neki pedig meg kell mondania, melyik nem illik a sorba és miért.
  • Kérhetjük a gyermeket arra, hogy tegye betűrendbe a kapott szavakat. A sorba rakott szavakat le is írhatja.
  • Mondatokat is lehet alkotni egy-egy szóval – akár szóban, akár írásban. Sőt akár egy egész történetet kitalálhatunk ly-s szavakra felfűzve.
  • Ha a ritkán használt szavakat is írunk a szókártyákra, készíthetünk hozzá magyarázatot is, a gyermeknek pedig ki kell találnia, melyik magyarázathoz melyik szó tartozik.

Bármelyik változatot is próbáljuk ki, ha sokat forgatja a gyermek a kártyákat, biztos, hogy jó néhány szó megmarad az emlékezetében és azokat később is le tudja írni helyesen.

Jó szórakozást!

Készítette: Horváth Melinda

Termések válogatása, terméskép készítése

Otthon is végezhető fejlesztő feladat a különféle termések szétválogatása. Ezekkel gyönyörű képeket is készíthet a gyermek úgy, hogy gyurmába belenyomkodja egy szép mintát kialakítva így, vagy papírra, ill. dobozra felragasztja a magokat. Mindezek a tevékenységek fejlesztik a gyermek finommotorikáját, szem-kéz koordinációját, vizuális észlelését, feladattudatát, feladattartását, figyelmét.

Kisebb gyermekek, ill. akik még nem gyakorlottak a válogatásokban, először kétfelé szortírozzanak, míg akiknek ez már nem jelentene kihívást, három- vagy négyfelé is  válogathatják a terméseket. Egyszerűbb és rövidebb lesz a feladat, ha mindegyikből csak néhány darabot teszünk egy tálba, míg ha sokat rakunk, akkor hosszabb ideig tart majd a válogatás, nagyobb kitartásra van szükség. Ahogy a gyermek fejlődik, ügyesedik, egyre többféle termést, és azokból egyre több darabot adhatunk neki válogatás céljából. Azoknak a gyerekeknek, akiknek jobb a közeli látásélességük, és fejlettebb a finommotorikájuk, adhatunk kisebb magokat, pl.: kávészemek, napraforgómag, sárgaborsó, lencse, babszemek, rizs, kukorica, vöröslencse. Akik közelre nagyon rosszul látnak, ill. gyenge a finommotorikájuk, először nagyobb terméseket válogassanak, pl.: tökmag, mogyoró, dió, mandula, nagyobb babszemek, gesztenye, makk.  Tegyük a különféle terméseket egy tálba, majd a termések számának megfelelő számú kisebb tálkát vagy dobozt helyezzünk sorban az asztalra. Tehetünk tálcát is ezek alá. Beszéljük meg a gyermekkel, melyik milyen mag, honnan lehet felismerni. Hívjuk fel a figyelmét a látható és a tapintható tulajdonságokra is! Ezután mondjuk el és mutassuk is, hogy melyik magokat hova kell tennie, majd kezdődhet a válogatás.

A szétválogatott magokból terméskép is készíthető. Kisebb gyermekek só-liszt, vagy levegőre száradó gyurmába is belenyomkodhatják a magokat. Előtte nyújtsuk ki vékonyra a gyurmát, majd egy kör vagy négyszög alakú tárgyat helyezzünk rá és vágjuk körbe. Virág vagy más sütikiszúró formát is használhatunk.

Másik lehetőség, hogy a magokat papírra ragasztjuk fel. Rajzoljunk, vagy nyomtassunk ki ehhez egy mintát, egy figurát, amelynek az egyes részeit ragasztózzuk be hobbiragasztóval vagy más folyékony ragasztóval, majd a gyermek erre a területre ráteheti a nagyobb magokat vagy rászórhatja a kisebb terméseket. Papírdobozok fedelét, oldalát is díszíthetjük a felragasztott magokból kialakított szép mintákkal.

A képek forrása:

https://hu.pinterest.com/pin/121104677468095226/

https://hu.pinterest.com/pin/419819996488092904/

https://hu.pinterest.com/pin/339529259410481084/

https://hu.pinterest.com/pin/826551337835832536/

http://1.bp.blogspot.com/-mQboV-fTqdg/T4Sa69SHNSI/AAAAAAAAEg4/mg2tbs8brJ8/s320/1.JPG

https://i2.wp.com/www.freekidscrafts.com/wp-content/uploads/bean-owl-mosaic.jpg?w=655&ssl=1

A bagoly sablonja erről a linkről kinyomtatható: https://www.freekidscrafts.com/bean-mosaic-owl/bean-owl-mosaic-pattern/

Készítette: Kolozs Ildikó

Eltelt a második hónap…

Március 16-a óta eltelt két hónap. Április közepén bemutattuk, hogy az EGYMI által ellátott gyengénlátó óvodások és iskolások szülei milyen képeket küldtek nekünk. Most ismét szeretnénk ennek a bejegyzésnek a galériájában „kiállítani” a tavaszi szünet óta eltelt időszak gyönyörű munkáit, a folyamatokról készült képeket.

Kilencedik hete tartjuk a kapcsolatot a szülőkkel, gyerekekkel, diákokkal. Sokukkal emailen levelezünk, de akadnak vállalkozó szelleműek, akik online habilitációs/rehabilitációs (látásnevelés és logopédia) órákon vesznek részt, messengeren, skype-on, Zoom-on…. Természetesen tudjuk, hogy a szülők nehéz helyzetben vannak, sok a feladatuk és nem gyógypedagógusok. Igyekszünk a szülőket és a gyerekeket nem túlterhelni. Olyan tevékenységeket javaslunk, melyek a mindennapokba beilleszthetőek, például közösen végzett tevékenységek a háztartásban, udvaron, konyhában. Ilyen például a közös ételkészítés, sütés-főzés, virágültetés, kertészkedés, barkácsolás, stb. Ezek nagyon hasznosak és sok fejlődési lehetőséget rejtenek magukban. Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni az önállóság, az önkiszolgálás fontosságát. Most itt van a lehetőség a gyakorlásra!

A képeken sokszor láthatják a kézműveskedést, a kreatívkodást egyszerű alapanyagokból, újrahasznosítható dolgokból. Ezek mind-mind segítik a gyerekek fejlődését, több területen is. Az iskolások elsődleges feladata a tanulás, ehhez adunk nekik hasznos tanácsokat. Örülünk neki, ha fennmaradó idejükben elvégzik a javasolt tevékenységet, fejlesztést. Igyekszünk könnyed, játékos, érdekes feladatokat adni, mindenkinek az érdeklődési körének megfelelően. Az óvodás gyerekek szüleinek próbálunk az idő hasznos eltöltésére, a látássérült gyerekek értelmes és fejlesztő hatású elfoglalására ötleteket adni a továbbiakban is. Három óvodás csoportunk nagycsoportosai folytatják az iskolára való felkészülést, de most otthon, a szüleik segítségével, a csoportvezető gyógypedagógusok instrukciói alapján.

Szomorúan gondolunk rá, hogy az idei óvodás családi hétvége elmarad, a mai napon kezdődött volna…, de reméljük, hogy valahogyan pótolni tudjuk, amikor lehetőség lesz rá!

Nagyon örülünk és köszönjük, ha kapunk visszajelzést a szülőktől.  A továbbiakban is várjuk leveleiket, képeket, videókat!

Terveink szerint az utazó gyógypedagógus kollégákhoz beérkező, publikálható képeket a következő hónapban is „kiállítjuk” itt a blogon.

Mindenkinek jó egészséget és kitartást kívánunk!

Kónya Katalin és az EGYMI munkatársai