Pohártorony

Szórakoztató játékot játszhatnak otthon a gyermekkel, ha neki egy műanyag poharakból épített tornyot kell ledöntenie labdagurítással vagy dobással. A torony összeépítése, majd utána a labdával ledöntés a gyermek szem-kéz koordinációját fejleszti. 6 vagy 10 műanyag pohárból építsenek a földre egy tornyot a lenti képen látható módon. Miután a szülő megmutatta az építés módját, a gyermek próbálja meg a tornyot létrehozni. Ha szükséges, akkor segítsenek neki ebben! Kb. 1,5 méter távolságra a poharaktól foglaljon helyet a gyermek egy földre letett ülőpárnán, majd egy labdát elgurítva a torony felé próbálja ledönteni azt. Könnyebb a feladat, ha a labda nagyobb méretű. Pontosabb célzást igényel a kisebb labda használata. Ha az adott távolságból már ügyesen ledönti a gyermek a pohártornyot, messzebbről is guríthat, vagy használhat kisebb labdát.

Egy másik változatban építsék egy székre vagy asztalra a tornyot, amit célbadobással kell most ledönteni. Ügyeljenek rá, hogy a poharak mögött ne legyen semmilyen olyan tárgy, amit a dobással le lehetne verni, vagy tönkre lehetne tenni. Egy széket helyezzenek el 1-1,5 méterre a toronytól, ami mögött kell állnia a gyermeknek, és onnan dobnia. Nehezíthető a feladat a távolság növelésével, ill. a labda méretének csökkentésével.

Készítette: Kolozs Ildikó

Titkosírás

Vajon mi lehet leírva ezekkel a fura jelekkel? Iskolás gyermekeknek ajánlom a letölthető feladatlapok megoldását, melyeken titkosírást kell megfejteniük. Az egyiken beceneveket kell kitalálniuk, majd ezekhez kapcsolni a megfelelő keresztneveket. A másik feladatban titkosírással írt kérdéseket kell megfejteniük, majd válaszolni rájuk. A feladatok fejlesztik a vizuális képességeket (vizuális differenciálás, pásztázás), a figyelmet és a nyelvi képességeket.

Készítette: Kolozs Ildikó

Kirakó házilag

Ez a játék elsősorban iskolás gyermekeknek ajánlott, de egyszerűbb változatát nagycsoportos óvodással is ki lehet próbálni.

Fejleszti a vizuális megfigyelőképességet, a rész-egész viszony észlelését, a síkban való tájékozódást, a figyelmet, a gondolkodást, a finommotorikát, a kitartást, feladattudatot és a kudarctűrő képességet. Emellett használhatjuk még a kommunikáció fejlesztésére, szókincsbővítésre és új ismeretek átadására is.

Szükség van hozzá ollóra és egy képre, amit nem sajnálunk szétvágni és a gyermek is szívesen foglalkozik majd a kirakásával. A kép származhat régebbi naptárból, újságból, nyomtathatunk az internetről, akár kézzel is rajzolhatunk, de egy színező is kiváló. Azonban mindegyiknél fontos, hogy nagy méretű képpel dolgozzunk, amelyen maguk az ábrák is nagyok. A kép ne legyen zsúfolt, jól elkülönüljenek egymástól a különböző részek. A kép kiválasztásába a gyermeket is nyugodtan bevonhatjuk. Ha megtaláltuk a megfelelő képet, nincs más dolgunk, mint feldarabolni és már kezdődhet is a kirakózás.

Kisebb gyermekeknél nem érdemes 6-8 darabnál többre vágni a képet. Ha óvodás gyermekkel szeretnénk ezt játszani, nála inkább 4-6 darabbal kezdjünk. Természetesen mindez attól is függ, hogy a gyermek mennyire gyakorlott a kirakózásban. Nagyobb vagy ügyesebb gyermekeknél nyugodtan vághatjuk több darabba a képet. Segítség lehet, ha a gyermek látja egyben is a képet – akár a kirakás alatt végig, akár csak előtte. A kép kirakása mellett itt az is kihívás, hogy a részeket nem lehet egymásba illeszteni, így előfordul, hogy kicsit szétcsúsznak azok a részek, amelyet a gyermek már összerakott. Ezt érdemes előre jelezni és azt kérni a gyermektől, hogy a tőle telhető legpontosabban próbálja összeilleszteni a darabokat. Rajz vagy színező esetében fel is ragaszthatjuk az elkészült képet, amelyet a gyermek így ki tud színezni.

Jó szórakozást!

Horváth Melinda

Fűzés minta alapján

Egy interneten található ötletet szeretnék ismertetni. Színes lapokra ragasztott penne tésztákon kell egy mintakártya alapján cipőfűzőt átfűzni. A játékot mindazon gyermekeknek javaslom, akiknek fejlesztendő a finommotorikája, a szem-kéz koordinációja, a szerialitása (sorrendiség észlelése) és a vizuális képességei.

Szükséges eszközök:

  • kartonpapír
  • színes papírok (piros, rózsaszín, zöld, citromsárga, fekete, fehér, kék, narancssárga, lila), vagy ennek hiányában filctollal vagy jó minőségű zsírkrétával is kiszínezhetnek fehér lapokat
  • 9 db penne száraztészta vagy vastag szívószál darabok (kb. 4 cm hosszúságúak)
  • olló
  • ragasztó (a papírokhoz használhatnak papírragasztót, de a tésztákhoz vagy szívószálakhoz erősebb ragasztó, pl. Technokol, ragasztópisztoly szükséges)
  • kinyomtatott vagy megrajzolt és kiszínezett mintakártyák
  • cipőfűző, 1 db nagyobb gyöngy

A játék elkészítése:

Kartonpapírból vágjanak ki egy 20×20 cm oldalú négyzetet, a színes papírokból pedig 5×5 cm oldalú négyzeteket! Ha fehér papírt használnának, színezzék ki filctollal vagy jó minőségű zsírkrétával az adott színekre! Ezután ragasszák rá a kis négyzeteket 3×3-as elrendezésben úgy, hogy közöttük hagyjanak egy kis rést! Rögzítsék ragasztóval a négyzetek közepére a penne tésztákat, vagy a levágott szívószál darabokat!

A következő linken találhatóak a mintakártyák: https://ztorbynauczycielki.pl/wp-content/uploads/2020/09/makaronowa-przeplatanka.pdf

Színesben kinyomtathatják az első három oldalt. Ha nincs erre lehetőségük, a negyedik oldalt nyomtassák ki fekete-fehér nyomtatással, amelyen üres kártyák találhatóak. Ezeket aztán kiszínezhetik. Ha nem tudnak nyomtatni, rajzoljanak egymás mellé öt négyzetet, majd színnel töltsék ki! Végül vágják ki a kártyákat!

A cipőfűző egyik végére érdemes egy nagyobb gyöngyöt csomózni, hogy ne húzódjon majd ki a szál, amelyet már a gyermek egy tésztába befűzött.

Ezután kezdődhet a játék! A gyermek egy mintakártya alapján fűzze át a cipőfűzőt a megadott színekre rögzített tésztákon vagy szívószáldarabokon.

A játékötlet linkje: https://ztorbynauczycielki.pl/makaronowe-przeplatanki/#google_vignette

A kép forrása: https://ztorbynauczycielki.pl/wp-content/uploads/2020/09/IMAG4418-768×1024.jpg

Készítette: Kolozs Ildikó