Halászd ki a kupakokat!

Fürdés közben, vagy jobb időben az udvaron játszható ez a vizes játék.  PET palackokról lecsavart többféle színű kupakokat tegyenek a fürdőkádba vagy egy lavórba. A gyermeknek a kezével vagy egy eszközzel (evő- vagy merőkanállal) kell ezeket kiszedegetnie egy tálba.

Válogatást is végezhet: ilyenkor színek szerint kell különböző tálakba vagy dobozokba tennie azokat. Segíthet, ha a tál is azonos színű, mint a belé kerülő kupakok. Mutassa be a gyermeknek a feladatot: tegyen egy-egy kupakot a tálakba és közben szóban is magyarázza el, hogy melyikbe milyen színűek kerülnek.

Ha az udvaron játszanak, a lavór és a tálak között két méter távolságot is hagyhatnak. A kanállal ügyesen egyensúlyozva kell elhordani a kupakokat a megfelelő helyre. Könnyebb, ha az eszközöket székre teszik, míg nehezebb a helyzete a gyermeknek, ha a földön vannak ezek, mert akkor a lehajolás, felállás során is jobban kell koordinálnia a keze mozgását.

A játék közben fejlődik a szem-kéz koordinációt, a válogatással pedig a vizuális differenciálás.

Készítette: Kolozs Ildikó

Ujjtorna színes sorminták alapján

Óvodások és kisiskolások számára ajánlott, de a kétkezes változatot még felső tagozatosok is kipróbálhatják, a tízujjas gépírásra hangoló bemelegítésként.

Fejleszti a vizuális megfigyelőképességet, a figyelem megosztását, a sorrendiséget és a finommotorikát (az ujjak egymástól független mozgatását). Gyakorolható vele a balról jobbra való haladási irány, amely az olvasás-írás tanulásánál lesz fontos, a színek egyeztetése, az ujjak megnevezése; kétkezes változatnál elősegíti a jobb és bal agyfélteke összehangolását.

Az elkészítéshez szükségünk lesz fehér kartonlapokra vagy rajzlapokra, grafitceruzára, erős nyomatékú színesceruzákra vagy filctollakra, több színű origamipapírra, ollóra és ragasztóra.

Vágjunk ki egy akkora kört a rajzlapból, amire kényelmesen ráhelyezhetjük a kézfejünket nyitott, egymástól kissé távolabb álló ujjakkal. Vágjunk ki színes papírból öt, különböző színű, egyforma méretű kisebb korongot, és helyezzük el ezeket úgy a körlapon, hogy mindegyik ujjbegyünk alá jusson egy korong. Ragasszuk fel a körlapra úgy, hogy ne érjenek össze, legyen egy kis távolság közöttük. A korongok színe legyen jól látható, és egymástól könnyen megkülönböztethető. Javasolt színek: piros, sárga, narancssárga, kék, zöld – de természetesen más színek közül is választhatunk. Színes papír helyett fel is rajzolhatjuk a korongokat a körlapra. A színezésnél is ügyeljünk a jól láthatóságra!

Az a legjobb, ha mindkét oldali kézhez elkészítjük ezt az alátétet, de ha csak egyet szeretnénk, akkor az mindenképpen a gyermek domináns keze legyen!

Ezután vágjunk ki egyforma méretű kis kártyákat, és filctollal vagy színesceruzával rajzoljunk mindegyikre öt korongot egymás mellé, ugyanazokkal a színekkel, amelyek a kézalátéte(ke)n is szerepelnek! Készítsük el ezeket minél többféle változatban, ne legyen két egyforma közöttük! De egy sorban lehet ugyanabból a színből több is.

Kezdődhet a játék! Helyezze gyermekünk a kezét a körlapra úgy, hogy mindegyik ujja vége egy-egy színes korong felé nézzen! Tegyünk elé egy kártyát! Az a feladata, hogy a kártyán látott sorrendnek megfelelően (balról jobbra haladva) emelje fel egyenként az ujjait a színes korongokról, majd rögtön tegye is vissza, mielőtt a következő ujját felemelné. Ilyen módon „zongorázza le” a kártya színsorát. Ha mindkét kezét használja, még több terület fejlődik közben.

Növelhetjük a variációk számát, ha – mielőtt félretennénk – megfordítjuk a kártyát, hogy az ellentétes sorrendben is gyakorolja gyermekünk az ujjai tornáztatását.

Az alábbi videón láthatják az elkészítés és a játék menetét.

https://www.facebook.com/BaboFactory/videos/171365344226777/

Vidám gyakorlást kívánunk!

Demeteré Pósfai Brigitta

Forrás: Szélinger Heni: Babo factory – Boldog gyermekkor

Színes tésztatorony csipesszel

Ez a játék egy nagyon izgalmas, és otthon, a gyerekekkel közösen is könnyen elkészíthető. Fejleszti a finommotorikát, a szem-kéz koordinációt és a vizuális megfigyelőképességet.

Elsősorban óvodás gyermekeknek ajánlom, de alsó tagozatosak is kipróbálhatják. Azoknál a gyerekeknél, akiknek nem olyan jó a színlátásuk, vagy nem látják a színeket, egyszerre csak 2-3, egymástól jól elkülöníthető színeket használjunk, pl. sárgát, feketét, fehéret. Egy másik megoldás, ha az egyes színekre plusz jelölőket is teszünk, pl. sárga-nap, zöld-levél, piros-szív, kék-felhő…

            A játékhoz szükségünk lesz: csőtésztára, színes festékekre, színes vagy natúr csipeszekre, ecsetre, hurkapálcára, tálcára, és valamilyen kis tálra, ami majd a torony alapja lesz. Én üres kávékapszulát használtam alapnak, de lehet tojástartó, joghurtos doboz vagy gyurma is, ami épp otthon megtalálható.

            A feladat menete:

1.) Válasszunk ki 3-5 különböző színű festéket, annak megfelelően, hogy hány tésztatornyot szeretnénk készíteni. A színek kiválasztásánál figyeljünk arra, hogy az egyes színek egymástól jól elkülönüljenek.

2.) Az egyik kiválasztott színből nyomjunk ki egy keveset egy tálba, és a gyermekkel együtt fessünk be 5 darab tésztát, egy hurkapálcát, egy csipeszt és azt a tárgyat, ami majd az alapja lesz a toronynak. A befestett dolgokat hagyjuk megszáradni.

3.) Az előző folyamatot ismételjük meg a többi kiválasztott festékkel is.

4.) Amikor megszáradtak a befestett játékdarabjaink, jöhet a torony összerakása. Az alapnak kiválasztott tárgyba (én üres kávékapszulát használtam), szúrjuk bele az azonos színű hurkapálcát. Miután minden tornyunk elkészült, jöhet a játék.

5.) Játék menete:

– Állítsuk egymás mellé a különböző színű tornyokat, elé pedig egy tálcára tegyük rá a színes tésztákat.

– A csipeszeket tegyük a tálca mellé, és kérjük meg a gyermekünket, hogy a tésztákat csipesszel tegye rá a tornyokra. A tésztákat a színüknek megfelelő csipesszel kell felrakni a tornyokra.

– A felpakolás után a gyermek a csipesszel egyesével le is szedheti a tésztákat.

– Ha már jól megy a fel-le csipeszelés, játszhatja testvér/szülő ellen is, hogy ki tudja hamarabb feltenni mind az 5 tésztát 1-1 toronyra.

Jó játékot! 🙂

Sebők Salome

Társasjáték tojástartóból

Ebben a társasban a játékosok nem egymás ellen versengenek, hanem együtt juttatják át a „bábukat” a másik oldalra. Két vagy több játékos is részt vehet benne. Ezt az egyszerű társasjátékot kisgyermekekkel is játszhatjuk, mert nincs szükség arra, hogy a dobókocka számképeit leolvassák, vagy, hogy számolják, mennyit kell lépniük. A tojástartó felépítése is segítség lehet nekik a lépések során a bábuk elhelyezésében. A társasjáték a gyermekek szabálytudatát, szabálykövetését fejleszti, emellett a vizuális és szem-kéz koordinációs képességeiket is.

A játék elkészítése:

Szükség lesz egy nagy tojástartóra, amelyben harminc darab tojás helye van. A játékhoz kell még egy olyan dobókocka, melynek az oldalai színekkel vannak megjelölve. Ha nincs ilyen otthon, papírból készíthetnek egyet. Itt található a dobókocka sablonja:

A játék elkészítése:

Szükség lesz egy nagy tojástartóra, amelyben harminc darab tojás helye van. A játékhoz kell még egy olyan dobókocka, melynek az oldalai színekkel vannak megjelölve. Ha nincs ilyen otthon, papírból készíthetnek egyet. Itt található a dobókocka sablonja:

Nyomtassák ki vastagabb papírra, majd színezzék ki az oldalait más-más színűre (pl. piros, kék, citromsárga, zöld, lila, narancssárga). Ha vékony lapra nyomtatták ki, akkor ragasszák rá egy vastagabb kartonpapírra, majd ragasszák össze a kockát! A játék bábui lehetnek a dobókocka színeinek megfelelő bábuk, pompomok, gombok, színes cukorkák, vagy különböző színű papírokból gyúrhatnak galacsinokat is.

A tojástartót úgy kell a játékhoz elhelyezni, hogy hat sora és öt oszlopa legyen. A sortartást, a „bábuk” lépésének útját segítheti, ha a sorok közé színes szalagot vagy fonalat ragasztanak a kiemelkedésekre.

Játékszabály:

Helyezzék el a bábuk gyanánt szolgáló tárgyakat a tojástartó bal oldalán, egymás alá a mélyedésekbe. Az első játékos dob a kockával, majd a megfelelő színű tárgyat eggyel jobbra lépteti a tojástartóban. Ezután a következő játékos ismét dob, majd lép, és így folytatódik a játék. Ha valamelyik bábut sikerült eljuttatni a sor végére, akkor a játék végéig az ott marad, és ha ennek a színét dobnák ki, akkor újra dobjanak, amíg valamelyik másik bábuval nem tudnak lépni. A játék akkor ér véget, ha az összes tárgyat eljuttatták a sorok végére.

A játék elején vagy közben tippelhetnek is, hogy melyik bábu ér hamarabb a sor végére.

Örömteli játékot kívánok!

Készítette: Kolozs Ildikó

Mi van a pohár alatt?

Ez a játék fejleszti az emlékezetet. Szükséges hozzá a gyermek emlékezeti képességétől függően 3-7 darab különböző színű műanyag pohár, vagy doboz, és ugyanennyi különböző tárgy. Ezek legyenek akkora méretűek, hogy beférjenek a lefordított poharak/dobozok alá.

Rakjuk ki a tárgyakat sorban egymás mellé az asztalra. A gyermek nevezze is meg ezeket. Majd balról az első tárgyra tegyünk egy lefordított poharat, és közben fogalmazzuk is meg, amit csinálunk, pl.: „ A csigára ráteszem a kék poharat.” Vissza is kérdezhetünk: „Mi van a kék pohár alatt?” Ezután ugyanígy tegyünk a többi tárgy estében is. Amikor mindet letakartuk, mondassuk el a gyermekkel sorban az elsőtől kezdve, melyik színű pohár alatt melyik tárgy található. Ha nem emlékezne valamelyikre, vegyük el a poharat, nézze meg újra a tárgyat.

Ezután sokféle módon játszhatunk tovább. Egy alkalommal csak egy vagy két játékmódot próbáljunk ki! Játékvariációk:

  • A gyermek csukja be a szemét, közben egy poharat a tárggyal együtt vegyünk el. Ezután nyissa ki a szemét, és próbálja megmondani, melyik színű pohár hiányzik, és alatta milyen tárgy volt. Ha nem tudná, segíthetünk neki azzal, hogy a tárgy egy tulajdonságát megnevezzük, pl. fehér színű volt, vagy négy kereke van. Ha megmondta a hiányzót, tegyük vissza a poharat a tárggyal az eredeti helyére, majd a leírt módon egyesével mindet vegyük el. 
  • Beszéljük meg újra, milyen sorrendben vannak a poharak, és mik vannak alattuk. Vegyük el az összes poharat a tárgyakkal. A gyermek próbálja meg először a poharakat visszahelyezni jó sorrendben, majd ezután a tárgyakat is tegye be a megfelelők alá.
  • Gyűjthetünk még az eredetihez hasonló tárgyakat. Tegyük ezeket a poharak alól kivett tárgyakkal együtt egy dobozba, és a gyermeknek kell kiválogatnia, melyek voltak a poharak alatt lévők. Ebben az esetben nem csak a tárgyra, hanem annak a tulajdonságára is emlékeznie kell (pl. a lila és a kék kisautó közül az utóbbi volt a sárga pohár alatt).
  • Mondjuk el a gyermeknek, hogy mialatt ő becsukja majd a szemét, megváltoztatunk valamit a poharakon/az alattuk lévő tárgyakon. Egyszerre csak egy dolgot változtassunk! Például egy poharat a sorban máshová helyezhetünk; vagy két poharat a tárgyukkal együtt megcserélhetünk; vagy a poharak az eredeti sorrendben maradnak és kettő alatt a tárgyat cseréljük fel; ill. az egyik pohár alatt a tárgyat egy hasonló, de más dologra kicserélhetjük (pl. műanyag kiskutyát műanyag cicára, vagy kék színű kisautót pirosra). Miután a gyermek kinyitotta a szemét, figyelje meg, mi változott (ha a tárgyakkal kapcsolatban változtattunk, akkor emelje is fel a poharakat).

Készítette: Kolozs Ildikó

Játék a zoknikkal

A gyerekes családokban nagyon jól ismert a jelenség, hogy mosás után nagyon sok zoknit kell párosítani. Amolyan „kellemeset a hasznossal” típusú játék jutott eszembe a zoknikkal. Fejleszthetjük ezzel a gyermek látását, gondolkodását, tapintását, szem-kéz koordinációját  – amellett, hogy bevonjuk őt egy kis háztartási munkába, ami nevelési szempontból nagyon fontos.

Ha valaki használ zoknicsipeszt, akkor persze nincs nagy gond, nem kallódnak a zoknik egyesével. Ebben az esetben azt javaslom, hogy a gyerek a zoknicsipeszbe be és kihúzást gyakorolja és utána jöhet a célbadobás.  (Felnőtt látássérültek erősen javasolt az eszköz, mert nagyon nehéz hasonló, például sötét árnyalatú zokniknak párt keresni még gyengénlátóknak is!)

Mivel a legtöbb háztartásban ezt a bizonyos zoknicsipeszt nem használják, talán nem is ismerik, ezért inkább egy másik játékot javaslok.

A megszáradt zoknikat tegyük a gyerekek elé. Segíthetjük őket azzal, hogy kontrasztos hátteret biztosítunk (színes zoknikat világos, egyszínű pléd, kosár, szőnyeg), illetve a nagyon hasonló zoknikat vegyük ki a többi közül. 3-4 éveseknek elég 2-4 pár zokni, én nagycsoportos elé már ezt a nagy mennyiséget tettem.

A játék menete:

  1. Válogassa ki az egyforma zoknikat, figyelheti a színeket (ha látja), a mértet, a mintázatot, ha mindez nehézséget okoz, akkor tapintás alapján is tudják a párosítást elvégezni.
  2. Ha ügyes a gyermek, nagycsoportos vagy kisiskolás, akkor megmutathatjuk neki a gombolyítást is, ha nem tudja még, akkor azt kérjük, hogy a megtalált párokat adja oda nekünk és mi megcsináljuk a gombócokat.
  3. A következő játék a célbadobás: én két, jól látható „edényt”raktam ki és a feladat az volt, hogy a gyerekek zoknijait dobja az egyikbe, a felnőttekét a másikba (ezzel segít a szortírozásban). Gyerekek ügyességétől függően állítsuk be a távolságot közte és az „edény” között. Figyeljünk, hogy ne legyen nagyon messze, mert akkor nem lesz sikerélménye, de ne legyen túl közel, mert akkor nem kihívás beletalálni. Jól látható színű és elég nagy méretű legyen az edény, kosár, lavór, amibe dobál.
  4. A mellé dobott vagy nem jó helyre célzott zoknikat a végén visszadobhatjuk a gyereknek, hogy próbálja újra! Így nem csak a dobást, hanem az elkapást is gyakorolja!

Jó szórakozást kívánok!

Készítette: Kónya Katalin

Színek válogatása csipesszel

 Ez a játék elsősorban óvodás gyermekeknek ajánlott, de alsó tagozatosok is bátran kipróbálhatják.

Fejleszti a vizuális megfigyelőképességet, a finommotorikát és a szem-kéz koordinációt.

Szükség van hozzá egy nagyobb tálcára, különböző színű krepp-papírokra vagy szalvétákra, ruhacsipeszre és annyi tálkára, ahány színnel dolgozunk. Ha nincsenek színes tálkáink, használhatunk például kiszínezett Medvesajtos dobozokat vagy nagyobb muffin papírokat, melyekbe előre belerakunk egy-egy papírgalacsint.

A feladat a következő:

  • Bemelegítésként vagy külön játékként a krepp-papír galacsinokat maga a gyermek is elkészítheti (színenként 6-10 darab). Már itt is megneveztethetjük a gyermekkel a használt színeket, de a válogatás előtt mindenképpen tegyük ezt meg. Érdemes előre feldarabolni a krepp-papírt, mert a gyermek nem biztos, hogy meg tudja ítélni, mekkora darabra van szükség egy galacsinhoz.
  • Ha elkészültek a galacsinok, szórjuk bele őket egy tálcába, rakjuk melléjük a tálkákat és készítsünk ki egy csipeszt is.
  • A gyermeknek az a feladata, hogy a galacsinokat csipesszel megfogva színek szerint szétválogassa azokat és tegye bele őket a megfelelő tálkába. Minden esetben fontos előre megbeszélni, hogy mi jelöli, melyik szín hova kerüljön (pl. a tálka színe vagy egy már belerakott galacsin). Kisebb gyermekeknél vagy akinek kevésbé ügyes a keze, elhagyhatjuk a csipeszt és dolgozhat a puszta kezével.

Készítette: Horváth Melinda