Akadálypálya

Kisebb és nagyobb gyerekek is lelkesedéssel próbálják ki az ügyességüket, és mennek végig a különböző akadálypályákon. Az egyéni és a csoportos foglalkozásokon is nagy sikere szokott lenni ennek a játéknak.

Fejleszti a téri tájékozódást, az irányok felismerését, a mozgáskoordinációt (szem-láb, szem-kéz koordinációt) és az egyensúly-érzékelést. A gyermek a távoli látását használja közben, és a mozgásigényét is kielégítheti.

Az otthon található bútorok, használati tárgyak függvényében sokféle módon összeállíthatjuk a pályát. A gyermek is adhat ötleteket, alakíthatja a saját ízlésének, képességeinek megfelelően.

Az itt leírt ötletek szabadon variálhatók, bővíthetők. A tervezésnél vegyük figyelembe a részt vevő gyermek(ek) életkorát, képességeit, látásuk mértékét, a rendelkezésre álló helyet és eszközöket! Kezdetnek egyszerűbb pályát állítsunk össze, melyet fokozatosan nehezíthetünk. Nagyon ügyes és gyors gyerekek számára időméréssel még izgalmasabbá tehetjük a játékot. Használjunk – lehetőség szerint – élénk színű, kontrasztos (a háttérből színükben kiemelkedő) tárgyakat, bútorokat, vagy jelöljük meg színes papírral, szalaggal ezeket, hogy a gyengénlátó gyermek számára is jól láthatóvá váljanak.

Lehetséges akadályok:

  • Ruhaszárító állványról lelógó sálak, ingujjak alatt kell átkúszni úgy, hogy a gyermek háta ne érjen hozzájuk, ne mozdítsa meg ezeket!
  • Magasabb és szélesebb székek lába alatt is átkúszhat.
  • Lépje át a seprűnyelet, amelyet két, egymástól távolabb álló szék ülőrészére helyeztünk!
  • Lépkedjen végig, vagy másszon négykézláb színes kartonokból kivágott lábnyomokon vagy körlapokon, minden lapot pontosan érintve a tenyerével, talpával! A lapok helyettesíthetők ülőpárnákkal is.
  • Dobjon kislabdát ruháskosárba különböző távolságokból, vagy segítsen a plüssállatának beleugrani! De használhat papírtányér-frizbit is, amelyet előzőleg kiszínezett, kidíszített!
  • A papírtányér belsejét kör alakban kivágva papírgyűrű is készülhet, melyet fél literes ásványvizes vagy üdítős palackra kell rádobnia. A palackokat megtölthetjük színes folyadékkal, hogy jobban látszódjanak, vagy ragaszthatunk a külsejükre színespapírt.
  • Egyensúlyozzon végig a földre kanyargósan elhelyezett ugrókötélen! (A fogantyújára ne lépjen rá!)
  • Szlalomozzon nagyméretű könyvek, lexikonok között!
  • Nehezítésként úgy is végigjárhatja az akadályokat, hogy közben egy kanálra helyezett pingponglabdát, vagy a fejére rakott kispárnát, plüssfigurát egyensúlyoz.

Készítette: Demeterné Pósfai Brigitta

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük