Gyurmatapogató játék

Ezt a játékot két vagy több ember játszhatja. Nagyobb óvodásoknak, kisiskolásoknak ajánlom, de nehezebb feladatokkal nagyobb gyerekeket is bevonhatunk. Szükséges eszközök: gyurma, alátét, papír, vastag filctoll, olló, kisebb kendő vagy terítő. A játék lényege, hogy gyurmából kialakított alakzatot kell tapintás alapján felismerni. Fejleszti a gyermekek kézügyességét (finommotorikáját), vizuális észlelését, tapintását, figyelmét.

Először készítsünk mintakártyákat hozzá! Papírból vágjunk ki négyzeteket, melyekre rajzolhatunk  vastag filctollal betűket (kicsi, vagy nagy, nyomtatott vagy írott), számjegyeket, különböző vonalakat, alakzatokat. Minél összetettebb ez, annál nehezebb kitalálni tapintás alapján.

Helyezzük el ezeket a kártyákat az asztalon, hogy mindenki jól láthassa! Az első játékos egy alátéten gyurmából kialakítja az egyik kártyán látható betűt vagy alakzatot, miközben a másiknak be van csukva a szeme. Ha készen van, letakarja azt egy kendővel, majd a másik játékos elé tolja.  Fontos, hogy közben ne forgassuk el az alátéttel az alakzatot, hanem az ugyanúgy álljon, mint a papíron a minta! A másik játékos a kendő alatt kitapogatja az alakzatot, megmutatja, melyik kártyán lévő rajz azonos vele. Ezután szerepcserével folytatódhat a játék, most a második játékos rak ki az elsőnek mintát gyurmából.

Ha olyan betűket és a számjegyeket szeretnénk kialakítani a gyurmából, melyeket a gyermek már jól felismer, nem szükséges kártyákat használnunk.

Óvodásoknak egyszerűbb formákat, vonalakat rajzoljunk (pl. kör, négyzet, háromszög, álló egyenes…), és egyszerre csak kevés kártyát helyezzünk az asztalra!  Nagyobb gyerekeknek lehet bonyolultabb, egymáshoz hasonlító, kis dologban különböző ábrákat, és a kártyák számát is növelhetjük.

A mintakártyák elkészítésének szempontjai:

  • A filctoll színét úgy válasszuk meg, hogy legyen kontrasztos a papír színével, pl. fehér papírra fekete vagy sötétkék filctollal rajzoljunk!
  • Vastag filctollat használjunk!
  • A kártyák és rajzok mérete legyen akkora, hogy a gyermek jól lássa, de a szükségesnél ne legyen nagyobb méretű, mert így nehezebben látható át az összes.

Készítette: Kolozs Ildikó

Betűvadász

Kinek ajánlott? Alsó tagozatos iskolásoknak, elsősorban azoknak, akiknek a betűfelismerés még gondot okoz.

Mit fejleszt? A vizuális differenciálást, a követő szemmozgásokat, a vizuális figyelmet, koncentrációt, feladattartást.

Mi a feladat? Egy betűt kell keresni az értelmetlen sorok között, jelen esetben a T betűt. A cél, hogy minden keresett betű valahogy meg legyen jelölve: be legyen karikázva vagy át legyen húzva. Természetesen ez a feladat többféle betűvel is elvégezhető. A nagy nyomtatott betűket könnyebb felismerni, de ha ez már jól megy, akkor jöhet a kis nyomtatott betűk vadászata!

Ez a feladat erősen igénybeveszi a gyermek idegrendszerét, ezért mindenképp iktassanak be utána egy pihentető gyakorlatot!

A feladatlap megtalálható itt:

https://newcloud.kptk.hu/index.php/s/EYX7vOZeqxLRajS

Készítette: Szekeres Veronika

WC papír guriga újrahasznosítási ötletek a Föld napja alkalmából

Körülbelül egy hónappal ezelőtt attól voltak hangosak a hírek, hogy az emberek – sok más termék mellett – tucatjával vásároltak a WC papírt. Ennek apropóján kezdtem el azon gondolkodni, hogyan lehetne felhasználni a megmaradt gurigákat. Az interneten keresgélve számos ötletet találni, melyekből most néhány különlegesebbet és viszonylag egyszerűt gyűjtöttem össze. Mivel április 22. a Föld napja, így az újrahasznosítás jegyében duplán aktuálisak ezek az ötletek.

Különböző nehézségű tevékenységeket fogok felsorolni. Van, amelyet a gyermek egyedül is meg tud csinálni, van, amihez szükség van a szülő segítségére is. Van, amit elsősorban az óvodások élveznek, van, amit az iskolások és van, ami bármely korosztálynak jó. Azonban mindegyikre elmondható, hogy kiválóan fejleszti a vizuális részképességeket, a figyelmet, a nagymozgást, a finommotorikát, a grafomotorikát, a szem-kéz koordinációt és a kreativitást.

Mivel ezek nem a saját ötleteim, mindenhol leírom, melyik honlapról származik.

És akkor, íme, mire is lehet jó a WC papír guriga:

(https://gyermekember.blog.hu/2012/09/18/kreativ_jatekotletek_wc_papir_gurigabol)

Összeállítást készítette: Horváth Melinda

Bowling pet palackból

A jól ismert bowling játékot otthon is könnyedén előállíthatjuk, ezzel is fejlesztve a szem-kéz koordinációt.

Eszközök:

  • 10 db pet palack (kicsiknél kevesebb is elég)
  • egy nehezebb kislabda
  • a palackok jelöléséhez papír, cellux, filctoll

Elkészítés:

  1. A palackokat jelöljük meg színekkel, számokkal vagy mindkettővel. Ez jelenti, hogy hány pontot érnek (kicsiknél az sem baj, ha mind egyforma, és minden eldőlt bábu egy pontot ér).
  2. Helyezzük el a bábukat a földön háromszög formában (4, 3, 2, 1). Jó, ha a háttér semleges színű!
  3. Húzzunk egy vonalat a padlóra (vagy ragasszunk oda egy csíkot), ahonnan gurítani fogunk.
  4. Beszéljük meg, hogy hány gurításból áll egy kör, és már kezdődhet is a móka!

(ha túl könnyen felborulnak a palackok, tölthetünk az aljára egy kis vizet)

Készítette: Némethné Izer Szilvia

Emlékszel, mit dobtam?

Ez a játék általános iskolás gyermekeknek ajánlott és mivel sokféle módon variálható és nehezíthető, ugyanolyan kihívást jelenthet egy elsős és egy hetedikes gyermeknek is. Elsősorban a figyelmet, a vizuális emlékezetet, a szeriális emlékezetet és az intermodalitást fejleszti, de fejleszthető vele a vizuális megfigyelőképesség, a finommotorika, az asszociációs képesség és a matematikai alapműveleteket is tudjuk gyakorolni.

A játékhoz nincs másra szükségünk csak egyetlen egy – lehetőleg nem hagyományos (számos) – dobókockára. Erre bármely társasjáték különleges dobókockája megfelel, de akár mi magunk is elkészíthetjük.

Az alapfeladat a következő:

A dobókocka minden oldalához hozzákapcsolunk egy-egy szót. Dobunk a dobókockával mondjuk hármat egymás után. Ezután a gyermeknek a dobások sorrendjében kell elmondania azt a 3 szót, amely a dobott oldalaknak felel meg. Például: Egy színdobókockával játszunk, és azt mondjuk, hogy a sárga a Nap, a piros a cseresznye, a kék a felhő, a lila az ibolya, a narancssárga a tök, a zöld pedig a levél. Dobunk háromszor: kék, lila és zöld. Ennek megfelelően a gyermeknek azt kell mondania, hogy felhő, ibolya, levél. Fontos, hogy a szavakat csak akkor kezdheti el mondani, amikor minden dobás megvolt.

Néhány variáció:

  • A legkönnyebb változat az, amikor a gyermeknek csupán a dobott színeket/ábrákat kell visszamondani. Pl. kék-zöld-lila vagy hold-szivárvány-hópehely.
  • Játszhatjuk úgy is, hogy a dobókocka oldalaihoz olyan szavakat társítunk, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak hozzá. Pl. a piroshoz olyan dolgot keresünk, ami piros színű.
  • Játszhatjuk teljesen véletlenszerű szavakkal is.
  • Az oldalak kaphatnak csupán egy-egy betűt is.
  • Játszhatunk számokkal is. Kezdésnek csak arra kérjük a gyermeket, hogy mondja vissza a dobott számokat. Később kérhetjük arra, hogy adja össze a dobott számokat és a végeredményt mondja. Nagyobb gyermekek esetében játszhatunk szorzással vagy kivonással is (ha már tanulták a negatív számokat). Megadhatunk egymás után következő számokat is (pl. 1-6), de mondhatunk véletlenszerűen kiválasztott számokat is (pl. 1, 3, 4, 6, 8, 10). Azonban úgy gondolom, hogy egyik esetben sem érdemes 10-nél nagyobb számokkal játszani.
  • A szavakat kitalálhatjuk a gyermekkel közösen, de megadhatjuk mi is.
  • Nehezíteni úgy lehet még, hogy fokozatosan növeljük a dobások számát.

Jó játékot kívánok!

Készítette: Horváth Melinda

Mi mindenre jó egy reklámújság?

Ha nem szeretnénk online lenni egész nap…

Ha kevés eszközünk van egy játék készítéséhez…

Ha hetente kapunk egy köteg bolti reklámújságot…

Akkor megmutatom, mennyi mindent lehet játszani a reklámújságok képeinek segítségével. Eszközként csak egy ollóra (és gyerkőctől függően egy fekete filctollra) van szükség.

  • Nézegessük át a képeket a gyermekünkkel. Nevezzük meg a képeket! Figyeljük meg, melyik képet ismeri fel. Melyik ételnek, italnak, tárgynak ismeri a nevét, mit nem ismer még? Melyik méretű képet látja jól, mivel boldogul nehezebben? Segít-e neki, ha filctollal körberajzoljuk, azaz kontúrozzuk a kép szélét?
  • Vágjunk ki ismert képeket a reklámújságból! Vágás előtt segíthet a képek kontúrozása. Az ollóhasználatban, vágásban nagyon eltérő szinten állnak a gyermekek. Úgy fejlődnek, ha nem dolgozunk helyettük, de nem is várjuk el tőlük azt, amire nem képesek.  Aki ügyesen tud vágni, kivághatja a képeket egyedül. Aki még csak egyenes vonalon tud vágni, ő még csak keretet vágjon a kép köré. Akinek még nem megy az ollóhasználat, ott a szülő vegye át ezt a feladatot.

Egy hasznos cikk a témához: https://gyereketeto.hu/kezmuvesek/igy-tanitsd-meg-az-ollo-hasznalatara-1-resz/

  • A kivágott képekkel játszhatunk vizuális (látásos) memóriajátékot.

A képekből válasszunk ki 6 db-ot. Rendezzük ezeket egy sorba. Balról jobbra haladva mondjuk el a képek nevét. Utána tegyük ezt meg még egyszer úgy, hogy minden kép megnevezése után eljátsszuk, hogy lefényképezzük a szemünkkel a képet. Ezt nagyon szokták élvezni. Ha mindent lefotóztunk, fordítsuk le a képeket. Most újból balról jobbra haladva, emlékezetből soroljuk fel a képeket, és mindig fordítsuk is vissza, amit már sikeresen megneveztünk.  

A gyerekek képességei ebben is nagyon eltérőek. Van, akinek túl sok a 6 db kép, ők kezdjenek 3 képpel. Akinek ez könnyű, ott lehet növelni a képek számát.

Játévariációk:

-Kitesszük a 6 kiválasztott képet. Megkérjük a gyereket, hogy csukja be a szemét, mi pedig elveszünk egy képet a sorból. Találja ki, melyik kép hiányzik. Ha jól megy, akár két képet is el lehet venni.

– Kitesszük a 6 kiválasztott képet. Alapos megfigyelés után befotózzuk egyszerre a hat képet, majd a gyerek becsukja a szemét. Mi pedig kicserélünk két képet. Találja ki a gyerek, melyik 2 kép cserélt helyet.

  • Játszhatunk auditív (hallási) memóriajátékot.

Az ismert képekből kiteszünk kb 8 db-ot. A szülő megnevez két képet, majd a gyermek ugyanebben a sorrendben megnevezi és megmutatja a képeket. A megnevezett képek számát folyamatosan lehet növelni. Igyekezzünk ugyanabban a sorrendben megmutatni a képeket!

  • Nyelvi játékokat is játszhatunk a képek segítségével.

-Válogatás főfogalmi csoportok szerint. Válogassuk a képek közül a gyümölcsöket!

Válogassuk a képek közül az innivalókat! Válogassuk a képek közül a tisztálkodószereket!

-Válogassuk ki azokat a képeket, amelyeknek a kezdőhangja: E hang! Bármely másik hanggal lehet játszani.

– Találd ki, melyik képre gondoltam! Kiválasztunk gondolatban egy képet, majd elkezdünk körülírni. Pl. Tejből készül. Fehér a színe, de ha ízesítik, akkor bármilyen színe lehet. Kanállal esszük. (joghurt). Ha ez jól megy, akkor lehet cserélni, a gyermek gondol egy képre, és a szülőnek kell kitalálnia, mire gondolt a gyerkőc.

  • Ha már sokat játszottunk az előző játékokkal, vágjuk félbe a képeket! Így már kirakózni is tudunk. Itt is figyeljünk a fokozatosságra. Kevés, 2-3 képpel kezdjünk. Így 4-6 db fél képet kell tudni párosítani. Fokozatosan növeljük itt is, hogy hány db félképnek kell megtalálni a párját. Eleinte igyekezzünk olyan képeket összeválogatni, amik nagyon különböznek egymástól.

Készítette: Frányóné Turbucz Gabriella

Játék a zoknikkal

A gyerekes családokban nagyon jól ismert a jelenség, hogy mosás után nagyon sok zoknit kell párosítani. Amolyan „kellemeset a hasznossal” típusú játék jutott eszembe a zoknikkal. Fejleszthetjük ezzel a gyermek látását, gondolkodását, tapintását, szem-kéz koordinációját  – amellett, hogy bevonjuk őt egy kis háztartási munkába, ami nevelési szempontból nagyon fontos.

Ha valaki használ zoknicsipeszt, akkor persze nincs nagy gond, nem kallódnak a zoknik egyesével. Ebben az esetben azt javaslom, hogy a gyerek a zoknicsipeszbe be és kihúzást gyakorolja és utána jöhet a célbadobás.  (Felnőtt látássérültek erősen javasolt az eszköz, mert nagyon nehéz hasonló, például sötét árnyalatú zokniknak párt keresni még gyengénlátóknak is!)

Mivel a legtöbb háztartásban ezt a bizonyos zoknicsipeszt nem használják, talán nem is ismerik, ezért inkább egy másik játékot javaslok.

A megszáradt zoknikat tegyük a gyerekek elé. Segíthetjük őket azzal, hogy kontrasztos hátteret biztosítunk (színes zoknikat világos, egyszínű pléd, kosár, szőnyeg), illetve a nagyon hasonló zoknikat vegyük ki a többi közül. 3-4 éveseknek elég 2-4 pár zokni, én nagycsoportos elé már ezt a nagy mennyiséget tettem.

A játék menete:

  1. Válogassa ki az egyforma zoknikat, figyelheti a színeket (ha látja), a mértet, a mintázatot, ha mindez nehézséget okoz, akkor tapintás alapján is tudják a párosítást elvégezni.
  2. Ha ügyes a gyermek, nagycsoportos vagy kisiskolás, akkor megmutathatjuk neki a gombolyítást is, ha nem tudja még, akkor azt kérjük, hogy a megtalált párokat adja oda nekünk és mi megcsináljuk a gombócokat.
  3. A következő játék a célbadobás: én két, jól látható „edényt”raktam ki és a feladat az volt, hogy a gyerekek zoknijait dobja az egyikbe, a felnőttekét a másikba (ezzel segít a szortírozásban). Gyerekek ügyességétől függően állítsuk be a távolságot közte és az „edény” között. Figyeljünk, hogy ne legyen nagyon messze, mert akkor nem lesz sikerélménye, de ne legyen túl közel, mert akkor nem kihívás beletalálni. Jól látható színű és elég nagy méretű legyen az edény, kosár, lavór, amibe dobál.
  4. A mellé dobott vagy nem jó helyre célzott zoknikat a végén visszadobhatjuk a gyereknek, hogy próbálja újra! Így nem csak a dobást, hanem az elkapást is gyakorolja!

Jó szórakozást kívánok!

Készítette: Kónya Katalin

Gondolkodó célbadobó

4-8 éves gyerekeknek javasolt ez a játék. Nem csak a szem-kéz koordináció fejlesztésére alkalmas, de kiválóan fejlődik vele a logikai gondolkodás, vizuális differenciálás, vagy éppen matematikai készség is. Bővülhet a szókincs, javulhat az auditív differenciálás, attól függően, hogy mire használjuk!

Eszközök:

  • sok színes post-it (színes öntapadós lapok)
  • fekete filctoll
  • kis textil labda, vagy összegombolyított zokni

A feladat pedig a következő:

Írjunk a cetlikre betűket, és ragasszuk fel egy sima, üres felületre (pl. szekrény, ajtó). Határozzuk meg, hány dobásból áll egy kör, és felváltva kezdjük el dobálni a cetliket (egyszerre csak egyvalaki dob)! Ha sikerült eltalálnia egy betűt, azzal kell egy létező szót mondani pl. B-béka. Ha sikerül, kap egy pontot. Az győz, akinek a legtöbb pontja van! 

Tanácsok:

  • nem baj, ha az óvodás gyermek még nem ismeri fel az összes betűt, hiszen nem iskolás még. De a hangzót el tudja különíteni!
  • nehezíthetünk, ha csak bizonyos témakörben lehet szavakat mondani, pl. ételek, állatok stb.
  • vagy úgy is játszhatjuk, hogy a hang ne a szó elején, hanem a belsejében legyen (ez nehéz!)
  • iskoláskorú gyermekeknek számokat is írhatunk a cetlikre, így gyakorolhatjuk az összeadást, kivonást, szorzótáblát!
  • kicsiknél formákat rajzolunk a cetlikre, majd ugyanazokat egy kis papírlapra is, és betesszük egy zsákba/dobozba. Amelyiket kihúzza, azt kell eltalálni.
  • Készítette: Némethné Izer Szilvia

Színek válogatása csipesszel

 Ez a játék elsősorban óvodás gyermekeknek ajánlott, de alsó tagozatosok is bátran kipróbálhatják.

Fejleszti a vizuális megfigyelőképességet, a finommotorikát és a szem-kéz koordinációt.

Szükség van hozzá egy nagyobb tálcára, különböző színű krepp-papírokra vagy szalvétákra, ruhacsipeszre és annyi tálkára, ahány színnel dolgozunk. Ha nincsenek színes tálkáink, használhatunk például kiszínezett Medvesajtos dobozokat vagy nagyobb muffin papírokat, melyekbe előre belerakunk egy-egy papírgalacsint.

A feladat a következő:

  • Bemelegítésként vagy külön játékként a krepp-papír galacsinokat maga a gyermek is elkészítheti (színenként 6-10 darab). Már itt is megneveztethetjük a gyermekkel a használt színeket, de a válogatás előtt mindenképpen tegyük ezt meg. Érdemes előre feldarabolni a krepp-papírt, mert a gyermek nem biztos, hogy meg tudja ítélni, mekkora darabra van szükség egy galacsinhoz.
  • Ha elkészültek a galacsinok, szórjuk bele őket egy tálcába, rakjuk melléjük a tálkákat és készítsünk ki egy csipeszt is.
  • A gyermeknek az a feladata, hogy a galacsinokat csipesszel megfogva színek szerint szétválogassa azokat és tegye bele őket a megfelelő tálkába. Minden esetben fontos előre megbeszélni, hogy mi jelöli, melyik szín hova kerüljön (pl. a tálka színe vagy egy már belerakott galacsin). Kisebb gyermekeknél vagy akinek kevésbé ügyes a keze, elhagyhatjuk a csipeszt és dolgozhat a puszta kezével.

Készítette: Horváth Melinda

“Festés” gyurmával

Ha valakinek esetleg nincs otthon gyurmája, az alábbi linken talál egy könnyen elkészíthető gyurmareceptet:

https://szinesotletek.blog.hu/2013/04/11/az_orok_ervenyu_fozheto_gyurma_receptje

Ez a játék már kiscsoportos gyermekekkel is játszható, de 1-2. osztályos gyermekek számára is élvezhetővé lehet tenni. Fejleszti a finommotorikát, a szem-kéz koordinációt, a vizuális megfigyelőképességet és előkészíti a színezésnél fontos vonalhatárok tartását is.

A játékhoz szükség van rajzlapra, vastag fekete filctollra és gyurmára. Használhatunk fehér lapot színes gyurmával, de színes lapot „színtelen” gyurmával is.

Rajzoljunk a lapra egy közepes méretű ábrát. Ez lehet egyszerű geometriai alakzat (pl. kör, négyzet), de lehet teljesen szabálytalan forma is (pl. egy pocsolya). A gyermek feladata, hogy gyurmával kitöltse („kiszínezze”) ezt az alakzatot úgy, hogy a vonalon belül maradjon, és ne maradjanak „kiszínezetlen” területek. Minél egyenesebb az alakzat körvonala, annál egyszerűbb a gyermeknek kitölteni, így a formák megrajzolásával tudunk nehezíteni a játékon.

Variálhatjuk úgy is a játékot, hogy két vagy több alakzatot rajzolunk a lapra különböző színekkel és a gyermek az azonos színű gyurmával tölti ki az ábrát – pl. pirosat pirossal, kéket kékkel stb. Közben a gyermek meg is nevezheti a használt színeket. Azonban itt is fontos, hogy inkább sötétebb színeket használjunk, melyek jól láthatóak a fehér papíron is. A játék ezen változatában fejlődik a színek ismerete, egyeztetése is.

Segíthetünk a gyerekeknek, ha kiporciózzuk a gyurmát az adott forma méretéhez mérten. Íme egy rövid film egy gyurmával való festésről:

https://newcloud.kptk.hu/index.php/s/th9fQ1zFZgN2IX4

Készítette: Horváth Melinda, Kónya Katalin