Zokninyuszi

Ezt az aranyos kis nyuszit az iskolás gyerekek önállóan és rövid idő alatt elkészíthetik. Az óvodásoknak még szükséges segíteni, de ők is aktívan részt vehetnek a megvalósításban.

Fejlődik közben a szem-kéz koordináció, a finommotorika és a kreativitás is. A kész nyuszi lehet dísz, de válhat belőle játék, akár alvótárs is.

Hozzávalók:

fél pár zokni (biztosan akad néhány párjavesztett példány), rizs, teáskanál, fonal, szalag, olló, filctoll, ragasztó és színes papír (elhagyható)

Elkészítés:

A zokni szárát nyissuk ki és töltsük meg kb. a harmadáig rizzsel (ebben a legkisebbek is ügyesen részt tudnak venni). Közvetlenül a „töltelék” fölött kössük át a zoknit egy fonallal (ez lesz a nyuszi teste), és folytassuk a töltögetést a zokni kétharmadáig (ez lesz a nyuszi feje). Ismét kössük át fonallal, meghagyva a tetején a füleknek való részt.

A nyuszi füleit úgy alakítsuk ki, hogy a megmaradt felső egyharmadot függőlegesen félbevágjuk, majd ollóval megformázzuk a fülek alakját – ez már kicsit nehezebb, a kisebbeknek itt elkél a segítség.

Végül gyermekünk készítse el a nyuszi arcát: megrajzolhatja filctollal, de színespapírból is vághat rá szemeket, orrot, és a fonalból bajuszt, majd ezeket ráragaszthatja a nyuszi fejére.

Ha van szép szalagunk, masnit is köthet a nyakába, hogy még csinosabb legyen.

A kép forrása: http://manokucko.hu/zokni-nyuszi-keszitese-nemcsak-husvetra/   

Készítette: Demeterné Pósfai Brigitta

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük