Öltöztető baba számtalan ruhában

Az öltöztető babáknak többféle változatával találkozhatunk. Ismerünk térbeli, megfogható, műanyag vagy textilből készült csecsemő-, kislány- és kisfiú babákat, „akiket” valósághű, a miénkhez hasonló, csupán méretben kisebb ruhákkal öltöztethetünk fel. Ebbe a kategóriába tartoznak a Barbie-babák női és férfi változatai is. És vannak síkbeli, papír-vagy mágneses babák, amelyekre szintén papírból vagy mágnesből készült ruhákat rögzíthetünk.

Most egy olyan, síkbeli változattal ismerkedjünk meg, amelyhez még ruha sem kell, mégis számtalan, a legkülönfélébb színű és mintázatú ruhakölteménnyel „büszkélkedhet”.

Rajzoljunk egy nagyméretű kislány-vagy kisfiúalakot (nagyobb óvodások, iskolások maguk is megrajzolhatják), vagy nyomtassuk ki a mellékelt sablont. Gyermekünk színezze ki a fejét, a végtagjait és a cipőjét (a ruháját nem szükséges kiszínezni).

Egy hegyes kisollóval óvatosan vágjuk körbe a rajzon a ruha-részt, és teljesen távolítsuk el a rajzról. (Kisiskolásoknak elég kilyukasztani a papírt és elkezdeni a vágást, utána már önállóan tudják folytatni.) Így középen egy ruhaalakú lyuk keletkezik. (A baba-alakot ne vágjuk körbe, maradjon egyben a rajz a papíron, csak a ruhája hiányozzon.)

Kezdődhet a móka!

Attól függően, hogy milyen felületre helyezzük a kislány-vagy kisfiúbabánkat, változik ruházatának a mintája. Tehetjük asztallapra, mintás terítőre, csomagolópapírra, térképre, függönyre vagy akár az ablaküvegre is – számtalan módon „felöltöztethetjük”.

Jelen esetben nem a pénztárcánk, hanem gyermekünk fantáziája szab határt a lehetőségeknek…

Készítette: Demeterné Pósfai Brigittta

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük