Tangram – türelemjáték és vizuális képességfejlesztés

A tangram egy i.e. VIII. században keletkezett kínai türelemjáték. Amerikába kerülésekor már úgy reklámozták, hogy egy Tan nevű isten alkotta. (forrás: Wikipédia) Valóban, vannak olyan nehézségű feladványok, melyekről szinte elképzelhetetlen, hogy bárki emberfia meg tudná oldani őket, de néhány változtatással egészen teljesíthető kihívásokká lehet alakítani a feladatokat. ?

Kinek ajánlott? Bárkinek, mert a változtatásokkal óvodás kortól egészen felnőttkorig jelenthet kihívást.

Mit fejleszt? A vizuális gondolkodást, a vizuális rész-egész viszony észlelését, emellett a türelmet és kitartást!

Miből áll? Hét alakzatból: egy négyzetből, egy paralelogrammából, két nagy háromszögből, egy közepes méretű háromszögből, és két kis háromszögből, melyek összerakva egy szabályos négyzetet formálnak. Ezek otthon kartonból vagy dekorgumiból könnyen elkészíthetőek úgy, hogy egy nagyobb méretű (gyengénlátók számára minimum 15×15 cm-es) négyzetet a képen látható módon felvágunk.

kép forrása: https://www.handmadecharlotte.com/diy-tangrams-puzzle-game/

Hogyan kell játszani? A játék lényege, hogy ezekből az elemekből egy előre megadott mintát kirakjunk. Egyszerűnek tűnik…de nem az. ?

kép forrása: https://weefolkart.com/homeschool/tangram-puzzle-activity/

Vannak olyan feladványok, melyeknél a formák körvonalai is fel vannak tüntetve, ezeket kezdő tangramozóknak, valamint óvodásoknak, kisiskolásoknak ajánlom.

kép forrása: https://www.instructables.com/id/Tangram-Puzzle-1/

A kihívásokat kereső felsős és középiskolás tanulóknak pedig íme pár egészen extrém feladvány:

kép forrása: https://www.craftsmanspace.com/free-projects/tangram-puzzle-plan.html

Az interneten még számos minta fellelhető, ha a „tangram for kids” (kisebbeknek, kezdőknek), „tangram for adults” (nagyobbaknak) szavakat beírják a keresőbe.

Jó szórakozást hozzá!

Készítette: Szekeres Veronika

Miért kell szappannal kezet mosni? – Bizonyító kísérlet óvodásoknak, alsó tagozatos iskolásoknak

Mi kell hozzá? Egy fehér tál, víz, szappan, chia mag vagy bors (én chia magot használtam, mert nagy méretű, és jobban lehet érezni, ha ráragad az ujjunkra, de a kísérlet működik borssal is).

Biztosan sok gyerek kérdezi otthon, miért kellett otthon maradni, mi az a vírus, és miért kell ilyen sokszor szappannal kezet mosni? A gyerekek kíváncsiak, a kérdéseikre pedig nem érdemes kitérő választ adni. Ezzel az egyszerű kísérlettel megérthetik, miért fontos tisztán tartani a kezünket, és miért ragaszkodunk a szappanhoz. Ráadásul azzal, hogy a megelőzésre fókuszálunk, a betegséggel kapcsolatos szorongás is csökkenthető. Először öntsünk egy tálba kis vizet, lehetőleg fehérbe, mert azzal fog jó kontrasztot adni a bors vagy chia mag, amit beleszórunk. A magok képviselik most a vírusokat, amik persze sokkal-sokkal kisebbek, annyira, hogy senki sem látja őket szabad szemmel, ezért kell most úgy elképzelni, mintha a magok lennének ezek az élőlények.

Mi történik, ha nem szappanos kézzel nyúlunk a „vírusok” közé?

O-ó, bizony, rajta maradt az ujjamon nem kevés!

Szerencsére, ha szappannal bedörzsölöm az ujjam, akkor nem csak elszaladnak a „vírusok” a szappan elől, de egy sem marad az ujjamon!

Itt található egy videó , mely megmutatja a kísérletet:

https://newcloud.kptk.hu/index.php/s/sPwfZj6uRkbl26D

Próbáljátok Ti is!

Készítette: Szekeres Veronika

Sorszámnevek gyakorlása és képességek fejlesztése

A következő képességeket fejleszti a játék: vizuális figyelem, emlékezet, finommotorika, szem-kéz koordináció, matematikai képességek.

A sorszámnevek gyakorlására rengeteg eszköz állhat a rendelkezésünkre otthon is. A gyakorlás során fontos, hogy mindig balról (a gyerekeknek segítség lehet, ha azt is hozzámondjuk, hogy a szívünk felőli oldaltól) jobbra haladjon a számok sorrendje. Kezdetben 3-4 elemmel foglalkozzunk, majd lehet ezek számát növelni a gyermek képességeihez mérten.

Az eszközök, tárgyak, játékok megválasztásakor figyeljünk a gyermek látássérüléséből fakadó speciális szempontokra:

  • ha szükséges, a tárgyakat ismertessük meg először a gyermekkel, határozzuk meg azok funkcióját, anyagát, részleteit, állapítsuk meg, miről ismerheti fel az adott dolgokat
  • a tárgyak legyenek élénk színűek, és ha egymásba pakoljuk azokat, akkor egymás színétől eltérőek, tehát megfelelően kontrasztosak
  • fontos a megfelelő méret is, bele lehessen tenni a tartókba, de ne legyenek túl kicsik, hogy a gyermek meg tudja fogni, és vizuálisan is fel tudja ismerni azokat
  • a kisebb dobozok alá használhatunk azoktól eltérő színű tálcát is, így van egy strukturált tér, melyben tevékenykedik a gyermek, és a tárgyak sem gurulnak el róla

Ötletek az eszközök megválasztására:

  1. Tárgyak sorba rendezése: pl. játékokat a szőnyegen, tárgyakat az asztalon, hűtőmágneseket a hűtőn
  2. Dobozok: Négy egyforma dobozt keressünk hozzá ( én margarinos dobozokat használtam). Különböző tárgyakat, játékokat rakunk bele.
  3. Garázsok építése: Lehet legóból, tüsiből, építőkockákból, Jáva építőjáték elemeiből, pálcikákból, gyurmából … Majd különböző színű autókkal parkolunk be ezekbe a játék során.
  4. Kisvonat készítése: gyufaskatulyákból mozdonyt és vagonokat készítünk, esetleg alul egy szalagra fel is lehet ragasztani, vagy össze lehet fűzni ezeket. Kisebb játékokat ültethetünk a vagonokba.
  5. Muffinpapírok: lehet bele színes cukorkákat, vagy egyéb kisebb tárgyakat, magvakat rakni.
  6. A feladat arra is alkalmas, hogy különféle tárgyak közül a gyermek válogasson, felcsippentve azokat a szem-kéz koordinációja fejlődik és keze is ügyesedik (finommotorika).
  7. A cukorkák, magok, tárgyak mérete olyan legyen, hogy a gyermek sok közül is észrevegye, és ujjaival fel tudja szedni azt.
  8. Ha a színeket nem jól látja, akkor a különböző formákkal (pl. magvak, termések) tegyük változatossá a feladatot.

Bármelyik gyakorlási módot, eszközt is választjuk, a következő módokon lehet játszani vele:

  • Először rakjuk sorba a tárgyakat vagy a dobozokat, és mondjuk el közösen a gyermekkel, hogy melyik az első, a második…
  • Lehet tárgyakat belepakoltatni a gyermekkel a dobozokba, pl. „Rakd a második dobozba a macit!”, „Rakd a negyedik dobozba a legót!”… Ezt lehet fordítva is játszani, hogy a gyermek mondja, hová rakja a szülő a játékokat.
  • A szülő belerakhatja a dobozokba a tárgyakat, majd megkérheti a gyermekét, hogy mondja el, melyik tartóban mi van (közben mondja a gyermek a sorszámneveket is).
  • A gyermek vizuális figyelmét és rövid távú emlékezetét is fejleszthetjük a következő játékkal: Figyelje meg a gyermek a tárgyakat és azok helyzetét, majd csukja be a szemét! A szülő változtasson meg valamit, pl. megcserél tárgyakat, vagy egy tárgyat elvesz, és egy másikat tesz a helyére. Ezután a gyermek nyissa ki a szemét, nézze meg és mondja el, mi változott. Kezdetben csak egy dolog változzon, ha a gyermek ezt ügyesen észrevette, akkor fokozatosan lehet egyre több változtatást is végezni.
  • Egy másik játéklehetőség: Figyelje meg a gyermek a tárgyakat és azok helyzetét, majd csukja be a szemét! A szülő minden tárgyat vegyen el, tegye bele egy egyéb tartóba. Ezután a gyermek nyissa ki a szemét, pakolja vissza a tárgyakat a megfelelő dobozokba, közben mondja is el, melyiket hányadik dobozba teszi!
  • Egy-egy dobozba, vagy muffinpapírba több darab dolgot is lehet beletenni, megállapíthatják később, hogy hányadikban van a legtöbb, ill. a legkevesebb darab.

Készítette: Kolozs Ildikó

Sófestés – kézműveskedés

Az alábbi alkotó feladat többféle módon segíti a gyengénlátó gyermek fejlődését. A fekete papír jó kontrasztot biztosít, fejlődik a szem-kéz koordináció, grafomotorika, finommotorika. A kész mű pedig száradás után enyhén csillog, illetve kiválóan kitapintható!

Szükséges eszközök:

  1. Tálca: ez nem csak azért fontos, hogy ne koszoljuk össze az asztalt, hanem arra is jó, hogy ne tudjanak elgurulni róla az eszközök, valamint vizuálisan jól behatároljuk a gyermek számára azt a területet, amelyre figyelnie kell.
  2. Fekete vagy sötét színű papír (fotókarton a legjobb).
  3. Hobbiragasztó: ez sűrű, fehér színű ragasztó, nem átlátszó!
  4. Asztali só.
  5. Vízfesték ecsettel, vizespohár.
  6. Esetleg fehér színű vastag ceruza.

 Elkészítés:

  1. A fekete papírra a fehér színű ceruzával egyszerű formákat rajzolunk. Aki ügyesebb, az rögtön a ragasztóval rajzolhat.
  2. Bőven megszórjuk sóval, mielőtt a ragasztó megszáradna. Várunk 5-10 percet.
  3. Lerázzuk a felesleges sót a képről, finoman ütögetve a kartont.
  4. Ecsettel óvatosan rácsepegtetjük a festéket. Ügyeljünk rá, hogy sok vízzel fessünk, és pöttyöző mozdulatokkal vigyük fel a vonalakra, ne pedig ecsethúzással!

Jó szórakozást!

Készítette: Némethné Izer Szilvia

Otthon végezhető logopédiai játékötletek gyengénlátó gyerekeknek

Játékötletek a hangtani tudatosság fejlesztéséhez

A kifejező, tiszta, helyes beszéd mellett a logopédia a beszélt (és írott) nyelv értésével is foglalkozik. Az iskolakezdéshez, az olvasás, írás elsajátításához a hangzók tiszta ejtése mellett számos más képességre is szüksége van a gyermekeknek. Az alábbi játékötletekkel segíthetjük őket, hogy a füleik (és az agyuk) kihegyeződjön a világ, a környezet hangjaira, később pedig a beszéd különböző egységeinek- a szövegek, mondatok, szavak, szótagok és végül az egyes beszédhangok -figyelmére, értésére és helyes használatára. Ezeknek a játékoknak a többsége nem igényel semmilyen eszközt, látásteljesítménytől függetlenül mindenki számára használható.

1.Hallási figyelem fejlesztése

– Becsukott szemmel hallgatjuk a körülöttünk lévő hangokat. Soroljuk fel, minek a hangját halljuk!

-Figyelhetünk a gyors-lassú, hangos-halk, hosszú-rövid hangtulajdonságokra is. Tapsolhatunk, kopoghatunk, dobbanthatunk, csettinthetünk , fütyülhetünk együtt

-Becsukott szemmel figyeljük, melyik irányból halljuk anya, apa, testvér beszédét, énekét, tapsolását!

– Szó kihallása szavak közül, mondatból, szövegből – Ha hallod a fut szót tapsolj!

fut, sétál, szalad, alszik, fűt, fut, fal, mászik, kér, fut, fut, lovagol, játszik, nevet, fut

– Szókopogás – Szavakat fogok mondani. Akkor koppints a ceruzáddal, ha azt a szót hallod, hogy kulcs!

2.Hallási emlékezet fejlesztése

-Bevásárlólistás játék. Felsoroljuk a gyerekeknek, mit kell legközelebb venni a vásárlás során, igyekezzenek minél több dolgot megjegyezni belőle. Kezdhetjük két dologgal, majd fokozatosan növeljük a lista elemszámát. Pl: Veszünk kiflit és tejet. Veszünk kiflit, tejet és kakaót…

-Mit visz a kishajó? játék. Szülő-gyerek felválta sorolja, mindig egy új szót hozzátéve a listához, hogy mit visz a kishajó. Pl:  A kishajó visz egy labdát. A kishajó visz egy labdát és egy hintát. A kishajó visz egy labdát, egy hintát és egy mesekönyvet stb.

-Bővülő mondatok. Pl. Kati játszik. Kati labdával játszik. Kati zöld labdával játszik. Kati zöld labdával játszik az udvaron.

3.Hallási megkülönböztetés

-Egyforma-nem egyforma szavak. Szópárokat mondok, tapsolj, ha egyforma a két szó!  esik-eszik, mászik-mászik, majom-majom, malom-majom, tő-tű, fűz-fűz, másik-mászik, főz-fűz stb.

4. Mondatszintű tudatosság fejlesztése

-Alkossunk mondatokat egy választott kedvenc tárgyról! Eleinte fontos a szülői példaadás! Válasszunk pl egy plüssmacit. Mondj egy mondatot a maciról! pl: A macinak barna színe van. A maci kabátja piros. A maci az ágyban fekszik. A maci gazdája Peti.

-Mondok egy rövid történetet, számoljuk meg, hány mondatból áll! Pl. Tegnap egy érdekes mesekönyvet olvastam. Lovakról és kecskékről szólt. Mire a mese végére értem, elaludtak a gyerekek.

-Képekről mondatok alkotása

5. Szószintű tudatosság fejlesztése

-Számoljuk meg, hány szóból áll a mondat! Pl. Vasárnap anya palacsintát készített.

-Szógyűjtés. Gyűjtsünk gyümölcsöket, zöldségeket, állatokat, színeket, fiúneveket, hangszereket, járműveket, bútorokat, ruhaféléket

-Összetett szavak szétbontása. Melyik két szóból áll a szemüveg, kosárlabda, zsebkendő, narancslé stb.

-Szavakból összetett szavak alkotása. Pl üveg+golyó, jég+csap, katica+bogár, szél+malom

– Szó Bújócska.  Milyen rövidebb szavak bújtak el a szóban? Pl: Székesfehérvár: szék, ék, székes, ékes, fehér, ér, vár, ár, Tatabánya: Tata, tat, bá, bánya, Vasútállomás: vas, út, vasút, áll, állomás, más

-Gyűjtsünk ellentétpárokat, ellentétes jelentésű szavakat! Mondd az ellentétjét! hideg- meleg, gyors-lassú, halk-hangos, okos-buta, szegény- gazdag, szorgalmas-lusta, vidám-szomorú, gyáva-bátor, erős-gyenge, vékony-vastag, stb….

-Gyűjtsünk hasonló jelentésű szavakat! Pl: vidám- jókedvű- mosolygós-derűs, 

 sétál- ballag- járkál-bandukol,   finom- jóízű,-zamatos

6. Szótagszintű tudatosság fejlesztése

– Szótag kiegészítése szóvá – Dobom a labdát, repül a szótag! Gyűjtsünk szavakat, ami így kezdődik: ke- kenyér, kever, kerék, kefír, ta- tapéta, taxi, takaró, Tamás, Tamara, bi – bicikli, bili, biró, bika

-Szóbefejezés – A szó utolsó szótagját kell kitalálni. Egy szót többféleképpen is be lehet fejezni.  (sze-ren-…, lab-…., mo-gyo-…., fa-ka-….)

– Szavak letapsolása, azaz szótagolása. Hányat tapsoltunk? ba-ba, ka-tica, pe-rec, mó-kus, a-na-nász-ka-rá-csony, hús-vét, fek-vő-tá-masz, gyu-fa, ház, tor-na-ó-ra, stb

– Szótagolás – Szótagkorongozó.  A gyerekeknek annyi korongot kell egymás mellé rakniuk, ahány szótag van a szóban.

-Robotnyelv. Melyik szót mondom robotnyelven, találd ki, mondd egyben!  ka-pu, vi-rág, bor-só, li-mo-ná-dé, Pe-ti, Jó-zsi, É-vi, Dor-ka stb

– Szóban másik szó keresése –  Mi a közös a most felsorolásra kerülő állatokban? Nem rokonságot kell keresni bennük, hanem fülelni, hallgatni a neveket egymás után! bárány, dromedár, jaguár, lajhár. (ár)

7. Hangszintű tudatosság fejlesztése, avagy játék a beszédhangokkal

-Melyik hanggal kezdődik a szó? Magánhangzókkal kezdődő szavakkal kezdjük ezt a játékot.

– Szógyűjtés adott kezdőhanggal. Eleinte itt is magánhangzóval kezdődő szavakat gyűjtsünk: Á- Ági, Ákos, Árpi, ág, állomás, árpa, stb

-Melyik hangot hallod a szó végén? Pl. autó, kakaó, bicikli, fekete, kesztyű,  stb

-Van-e a szóban az adott hang? Lépj egyet előre/tapsolj/koppints, ha hallod a szóban az Á hangot pl: ágy, virág, mókus, futó, tojás, Mikulás, kifli, gomb, fáj stb

– Titkos nyelv játék/ Magánhangzók kiemelése szóból – Melyik zöldségfélére gondoltam? ö ö a a – vöröshagyma, áaéa-sárgarépa, aaáé-karalábé

– Hanghosszúság – Rövid vagy hosszú? Ha hosszan hallod, húzol egy vízszintes vonalat, ha röviden, akkor pöttyöt teszel. Eleinte csak egy önálló, izolált magánhangzóval játsszuk, később már szóban szereplő adott hangot is lehet figyelni. 

– Hangszintézis. Külön mondott hangokból szó összetétele – Mit mondok robotnyelven? k-e-ny-é-r

– Hangokrabontás – Melyik hangok vannak a táska szóban? t-á-s-k-a

– Szólánc – Alkossunk szóláncot, úgy, hogy a szó utolsó hangjával kezdődjön a következő szó!

-Kakukktojás játék. Melyik szó nem illik a sorba? rágó, ruha, bohóc, retek A bohóc, mert a többi R hanggal kezdődik. Bármelyik hanggal lehet ilyet, ajánlott a szókezdő hangokkal játszani.

-Hangok felismerése szóban. Tapsolj /koppints, lépj előre, ha hallod a szóban a S hangot! Hol hallod a szóban a S hangot? Elején, közepén, végén?

8. Nehezebb feladatok:

– Hangelhagyás – Mondd utánam, amit mondok úgy, hogy az első hangot elhagyod, lenyeled! kormány-ormány, papa-apa, váll-áll, víz-íz, abál-bál

– Hangelhagyás- Mi lesz a szóból, ha az utolsó hangot nem mondod ki? ágyú (ágy), kapu (kap)

– Hangmanipuláció – Változtasd meg az első hangot! Mondd ki az új szót! vár-sár-bár-kár-zár-már-szár-jár-tár-pár-cár-gyár-nyár           fél-tél-kél- bél      ház-máz-láz-száz-gáz

-Rímekhez kapcsolódó játékok:  Rímek felismerése – Koppints, ha rímelnek! kép-szép, füzet-kenyér, bálna-málna, majom-malom, víz-ház, tenyér-kenyér, tojás-kifli

– Rímkeresés – Találd ki a mondóka végét! Udvaron áll egy véka, Beleugrott egy rút … (béka)

-Szótagszintézis – Szókirakó Összekeveredtek a szótagok. Tedd sorba úgy, hogy értelmes szavakat kapjál! A szavakat hallás után kell összerakni!!) ta-ló-pi (pilóta), go-zon-ra (zongora)

  – Szótagmanipuláció – Szótagcsere.  Mi lesz a szavakból, ha megcseréled a szótagokat?            gida – dagi, pipa-papi, lila-Lali,

– Szavak szótagokra tagolása – Szótag-kakukktojás Figyeld meg a következő szavakat! Egyik nem illik közéjük! Melyik az és miért? verseny, kevertek, hever, megver, vérszegény

– Utolsó hang meghatározás – Van egy kakukktojás, ami más hanggal végződik, mint a többi. Melyik az? kar, bogár, madár, virág, vödör

Készítette: Frányóné Turbucz Gabriella, logopédus – látássérültek pedagiája szakos gyógypedagógus

Tárhely belépés

A bejegyzésekben lesznek olyan anyagok, melyeket egy tárhelyen (newcloud.kptk…) keresztül érnek el. Amikor először megpróbálnak belépni és megnyitni a linket, akkor megjelenik egy ablak, melyben az áll:„Figyelmeztetés: Lehetséges biztonsági kockázat következik”.

A lap alján jobbra találnak egy „Speciális” feliratot, melyre ha rákattintanak, akkor még lentebb megjelenik egy „Kockázat elfogadása és továbblépés” mező. Erre is rá kell kattintani és akkor megérkezünk a tárhelyen megosztott állományhoz (pl. dokumentum, videó).

Ezt a folyamatot csak az első alkalommal kell végigvinni.

Reméljük, hogy mindenkinek sikerül belépni a mi „felhőnkbe”!

Színes arcok – vizuális képességfejlesztő játék

Kinek ajánlott? Középső és nagycsoportos óvodásoknak.

Mit fejleszt? A vizuális differenciálást, a színlátást, a mimika felismerését, érzelmek azonosítását, a vizuális szeriális észlelést, és a vizuális szeriális memóriát.

Miből áll? 5×5 kerekre vágott kartonpapír, rajta vastag, fekete filccel megrajzolt arcok.

Hogyan lehet vele játszani?                                    

Többféleképpen, attól függ, melyik területet szeretnénk megcélozni.

Ha a mimika felismerését szeretnénk fejleszteni, akkor megbeszéljük, melyik archoz milyen érzelem társulhat, és kielemezzük, mi utal erre. (Pl. a szomorú arcnak lefelé görbül a szája, a mérges összevonja a szemöldökét, a meglepett kitátja a száját.) Utánozzuk le ezeket az arckifejezéseket, engedjük, hogy a gyermek olyan közelről megfigyelhesse az arcunkat, amilyen közelről azt a látása megköveteli.

Érzelmek azonosításához először érdemes egy egyszerű történettel szemléltetni az adott érzelmet, és megbeszélni, melyik szereplő mit érezhetett közben, majd kiválasztani az adott érzelemhez tartozó arcot. Később, ha már jobban megy az érzelmek beazonosítása, a gyermek is kitalálhat mesét, akár saját élményű történetet is elmesélhet, ezzel a verbális kifejezőkészsége is fejlődik.

Vizuális készségek fejlesztéséhez is több szinten lehet használni a játékot, ez a gyermek életkorától, képességeitől függ.

Vizuális differenciálás fejlesztéséhez: válasszunk ki egy kártyát, kérjük meg, hogy keressen a kiterített kártyák közül ugyanolyan színűeket, vagy ugyanolyan arckifejezéseket.

Válogatni is lehet: keressen pl. sárga színű arcokat, vagy keressen vidám arcokat. Nagyobbaktól lehet kérni mindkét szempont figyelembevételét is.

A vizuális szeriális észlelés (azaz a sorrendiség észlelése) már egy nehezebb feladat, de az iskolába lépés szempontjából elengedhetetlen. Először egy sorban rakjuk ki a kártyákat, és a gyermek sorolja fel, milyen arcokat lát. A kártyák számával, több sor kirakásával lehet módosítani a nehézségen.

Vizuális szeriális memória fejlesztéséhez a gyermeknek az összes eddigi képességét használnia kell, ez már egy komplex feladat. Újra egy sorba kell kitenni a kártyákat (a gyermek korától és képességeitől függ, mennyit), és megkérjük, hogy csukja be a szemét – ilyenkor tud ugyanis dolgozni a rontómanó, aki vagy elvesz (ez az egyszerűbb eset), vagy felcserél egy, vagy több kártyát. Ha a rontómanó elvégezte a dolgát, meg kell mondani, mi változott, és újra visszatenni a kártyákat az eredeti sorrendbe.

A legnehezebb, ha a sor minden elemét újra ki kell raknia.

Fontos, hogy a rontómanó érkezése előtt ne soroljuk fel szóban, milyen kártyákat lát, mert akkor már nem tisztán a vizuális memória fejlődik!

Kellemes időtöltést hozzá!

Készítette: Szekeres Veronika

Mi van a képen? – vizuális képességfejlesztő játék

Ez a játék már kiscsoportos gyermekekkel is kipróbálható. Fejleszti a vizuális megfigyelőképességet, a vizuális analízis-szintézist, kiegészítést és a gondolkodást, emellett bővítheti a szókincset és az általános ismereteket is. Továbbá szükséges hozzá a vizuális emlékezet és a már meglévő ismeretek előhívása is.

A játék elkészítéséhez szükség van rajzlapra, vonalzóra, ceruzára, ollóra, vastag filctollra. A rajzlapokból vágjunk egyforma nagyságú négyzeteket (én 11*11cm-es mérettel dolgoztam). Ezek egy részére kerülnek a rajzok, a másik részükből készülnek a takarókártyák. A rajzokat készítsük vastag filctollal és legyenek minél egyszerűbbek. Kezdetben olyan ábrákat használjunk, amelyeket a gyermek is ismer. Később, ha már „ráállt a szeme” a feladatra, használhatjuk a játékot az ismeretek bővítésére is. A takarókártyákat úgy készíthetjük el, hogy a méretre vágott lapokra vágjunk 2-3 azonos formájú lyukat. Ezek lehetnek egyszerű geometriai formák is (pl. kör, négyzet), de lehetnek alaktalan „pacák” is.

Mivel a gyermek a rajzokból csupán egy-egy részletet lát, fontos, hogy maguk az ábrák és a takarókártyákon vágott lyukak is nagy méretűek legyenek.

A játék menete:

  • Ha szükséges, először nézzük meg letakarás nélkül azokat a rajzokat, amelyekkel aztán játszani fogunk. A gyermek nevezze meg, mi van a képen, beszéljük meg, miről/mikről lehet felismerni.
  • Válasszunk ki egy ábrát és a takarókártyát rátéve mutassuk meg a gyermeknek. Ha elsőre nem ismeri fel a rajzot, fordítsunk egyet a takarókártyán, így újabb részleteket ismer meg az ábrából. Ha sikerült kitalálni, mi van a képen, vegyük le a takarókártyát, majd jöhet a következő rajz.

Készítette: Horváth Melinda

Fejlesztő eljárások óvodáskorú gyengénlátó, aliglátó gyermekek számára

Fejlesztő eljárások óvodáskorú gyengénlátó, aliglátó gyermekek számára elnevezésű kiadványunk 2006-ban készült intézményünkben, Paraszkay Sára gyógypedagógus összeállításában.

A látássérült gyermekek fejlesztését segítő elektronikus kiadvány szülőknek és óvodapedagógusoknak szól.

Úgy gondoljuk, hogy az ebben leírtak ma is nagyon sokat segíthetnek a szülőknek, például az otthoni fejlesztés, közös játék megtervezésében és kivitelezésében. A látássérült óvodások fejlesztésének területeiről, alapelveiről olvashatnak a mellékelt linken elérhető dokumentumban:

https://newcloud.kptk.hu/index.php/s/aYNbRBkFxmN3ylR