Rajzdiktálás

Ez a tevékenység elsősorban általános iskolás gyermekeknek ajánlott, de az irányokat biztosan ismerő, számlálni jól tudó nagycsoportosokkal is ki lehet próbálni. Fejleszti az auditív észlelést és figyelmet, a beszédértést, az intermodalitást, a síkban való tájékozódást és a grafomotorikát.

Szükség van hozzá egy négyzetrácsos lapra és valamilyen íróeszközre, amelyet a gyermek ügyesen használ – ez lehet ceruza, filctoll, zsírkréta, de akár ujjfesték is.

Előkészületként gondoljunk ki egy ábrát, amit majd lerajzoltatunk a gyermekkel. Ez, a gyermek képességeit figyelembe véve, lehet egy egyszerű rajz, betű, szám vagy valamilyen útvonal is. Ezt érdemes először magunknak lerajzolni, hogy biztosan jó lépéseket diktáljunk a gyermeknek. Illetve így el tudjuk dönteni, az ábra melyik részéről a legjobb elkezdeni a rajzolást – ezt jó, ha a gyermeknek is bejelöljük a négyzetrácsos lapon például egy x-szel. Ezután beszéljük meg a gyermekkel, hogyan fogjuk vezetni a rajzolását. Erre két módot javaslok:

  1. Használhatunk irányokat: felfelé, lefelé, jobbra, balra. Nagyobbaknál már bejöhetnek az átlók is, pl. jobbra fel, balra le.
  2. Nagyoknál használhatunk égtájakat is. Ilyenkor én mindig megbeszélem a gyermekkel, melyik égtáj melyik irányt jelöli (pl. észak=fel, nyugat=bal, dél-kelet=jobbra le) és ezt le is rajzoljuk a lap egy nem használt részére.

Bármelyiket is választjuk, a diktálás során az irány mellé azt is meg kell mondanunk, hány mezőt kell arra haladnia a gyermeknek – pl. jobbra 2, majd fel 3 vagy keletre 2, majd észak felé 3. Ha elkészült a rajz, megkérdezhetjük a gyermeket, mit ábrázol és – ha van konkrét oka – szerinte miért azt választottuk (pl. mert azzal a betűvel kezdődik a neve).

Jó szórakozást!

Készítette: Horváth Melinda

Célbadobó katapult spatulából

Ez a játék egy célbadobó játék, amely fejleszti a finommotorikát, a szem-kéz koordinációt, és  jó gyakorlási lehetőség a célbadobásra. Óvodás és alsó tagozatos gyermekeknek egyaránt ajánlom.

            A játékhoz szükségünk lesz: 7 db. orvosi pálcikára – spatulára, kétféle színes festékre, ecsetre, egy kupakra, erős ragasztóra, 2 db befőttes gumira, kis méretű pomponokra, vagy papírgalacsinokra és különböző méretű tálcákra/dobozokra (használhatunk üres joghurtos dobozt, tányért, szinte bármit), amibe majd belecélozzuk a pomponokat.

            A feladat menete:

1.) Az egyik kiválasztott színnel fessünk be 5 spatulát, a maradék kettőt pedig a másik színnel.

2.) Gumizzuk össze a spatulákat a mellékelt videó alapján, majd az egyik végére ragasszuk rá a kupakot.

3.) Játék mente:

– Az elkészült katapultba tegyünk bele egy pompont, vagy amit labdának használunk, és így helyezzük a katapultot az asztal egyik végére, egy kicsit távolabb pedig azt a tárgyat, amibe célozni fogunk.

– Először használjunk nagyobb felületű tárgyat célként, majd egyre kisebbet. A katapult és a cél közötti távolságot is fokozatosan növelhetjük.

Link az elkészítéshez:

https://sk.pinterest.com/pin/807833251906001872/

Jó játékot! 🙂

Sebők Salome

Pohártorony

Szórakoztató játékot játszhatnak otthon a gyermekkel, ha neki egy műanyag poharakból épített tornyot kell ledöntenie labdagurítással vagy dobással. A torony összeépítése, majd utána a labdával ledöntés a gyermek szem-kéz koordinációját fejleszti. 6 vagy 10 műanyag pohárból építsenek a földre egy tornyot a lenti képen látható módon. Miután a szülő megmutatta az építés módját, a gyermek próbálja meg a tornyot létrehozni. Ha szükséges, akkor segítsenek neki ebben! Kb. 1,5 méter távolságra a poharaktól foglaljon helyet a gyermek egy földre letett ülőpárnán, majd egy labdát elgurítva a torony felé próbálja ledönteni azt. Könnyebb a feladat, ha a labda nagyobb méretű. Pontosabb célzást igényel a kisebb labda használata. Ha az adott távolságból már ügyesen ledönti a gyermek a pohártornyot, messzebbről is guríthat, vagy használhat kisebb labdát.

Egy másik változatban építsék egy székre vagy asztalra a tornyot, amit célbadobással kell most ledönteni. Ügyeljenek rá, hogy a poharak mögött ne legyen semmilyen olyan tárgy, amit a dobással le lehetne verni, vagy tönkre lehetne tenni. Egy széket helyezzenek el 1-1,5 méterre a toronytól, ami mögött kell állnia a gyermeknek, és onnan dobnia. Nehezíthető a feladat a távolság növelésével, ill. a labda méretének csökkentésével.

Készítette: Kolozs Ildikó

Ujjtorna színes sorminták alapján

Óvodások és kisiskolások számára ajánlott, de a kétkezes változatot még felső tagozatosok is kipróbálhatják, a tízujjas gépírásra hangoló bemelegítésként.

Fejleszti a vizuális megfigyelőképességet, a figyelem megosztását, a sorrendiséget és a finommotorikát (az ujjak egymástól független mozgatását). Gyakorolható vele a balról jobbra való haladási irány, amely az olvasás-írás tanulásánál lesz fontos, a színek egyeztetése, az ujjak megnevezése; kétkezes változatnál elősegíti a jobb és bal agyfélteke összehangolását.

Az elkészítéshez szükségünk lesz fehér kartonlapokra vagy rajzlapokra, grafitceruzára, erős nyomatékú színesceruzákra vagy filctollakra, több színű origamipapírra, ollóra és ragasztóra.

Vágjunk ki egy akkora kört a rajzlapból, amire kényelmesen ráhelyezhetjük a kézfejünket nyitott, egymástól kissé távolabb álló ujjakkal. Vágjunk ki színes papírból öt, különböző színű, egyforma méretű kisebb korongot, és helyezzük el ezeket úgy a körlapon, hogy mindegyik ujjbegyünk alá jusson egy korong. Ragasszuk fel a körlapra úgy, hogy ne érjenek össze, legyen egy kis távolság közöttük. A korongok színe legyen jól látható, és egymástól könnyen megkülönböztethető. Javasolt színek: piros, sárga, narancssárga, kék, zöld – de természetesen más színek közül is választhatunk. Színes papír helyett fel is rajzolhatjuk a korongokat a körlapra. A színezésnél is ügyeljünk a jól láthatóságra!

Az a legjobb, ha mindkét oldali kézhez elkészítjük ezt az alátétet, de ha csak egyet szeretnénk, akkor az mindenképpen a gyermek domináns keze legyen!

Ezután vágjunk ki egyforma méretű kis kártyákat, és filctollal vagy színesceruzával rajzoljunk mindegyikre öt korongot egymás mellé, ugyanazokkal a színekkel, amelyek a kézalátéte(ke)n is szerepelnek! Készítsük el ezeket minél többféle változatban, ne legyen két egyforma közöttük! De egy sorban lehet ugyanabból a színből több is.

Kezdődhet a játék! Helyezze gyermekünk a kezét a körlapra úgy, hogy mindegyik ujja vége egy-egy színes korong felé nézzen! Tegyünk elé egy kártyát! Az a feladata, hogy a kártyán látott sorrendnek megfelelően (balról jobbra haladva) emelje fel egyenként az ujjait a színes korongokról, majd rögtön tegye is vissza, mielőtt a következő ujját felemelné. Ilyen módon „zongorázza le” a kártya színsorát. Ha mindkét kezét használja, még több terület fejlődik közben.

Növelhetjük a variációk számát, ha – mielőtt félretennénk – megfordítjuk a kártyát, hogy az ellentétes sorrendben is gyakorolja gyermekünk az ujjai tornáztatását.

Az alábbi videón láthatják az elkészítés és a játék menetét.

https://www.facebook.com/BaboFactory/videos/171365344226777/

Vidám gyakorlást kívánunk!

Demeteré Pósfai Brigitta

Forrás: Szélinger Heni: Babo factory – Boldog gyermekkor

Kirakó házilag

Ez a játék elsősorban iskolás gyermekeknek ajánlott, de egyszerűbb változatát nagycsoportos óvodással is ki lehet próbálni.

Fejleszti a vizuális megfigyelőképességet, a rész-egész viszony észlelését, a síkban való tájékozódást, a figyelmet, a gondolkodást, a finommotorikát, a kitartást, feladattudatot és a kudarctűrő képességet. Emellett használhatjuk még a kommunikáció fejlesztésére, szókincsbővítésre és új ismeretek átadására is.

Szükség van hozzá ollóra és egy képre, amit nem sajnálunk szétvágni és a gyermek is szívesen foglalkozik majd a kirakásával. A kép származhat régebbi naptárból, újságból, nyomtathatunk az internetről, akár kézzel is rajzolhatunk, de egy színező is kiváló. Azonban mindegyiknél fontos, hogy nagy méretű képpel dolgozzunk, amelyen maguk az ábrák is nagyok. A kép ne legyen zsúfolt, jól elkülönüljenek egymástól a különböző részek. A kép kiválasztásába a gyermeket is nyugodtan bevonhatjuk. Ha megtaláltuk a megfelelő képet, nincs más dolgunk, mint feldarabolni és már kezdődhet is a kirakózás.

Kisebb gyermekeknél nem érdemes 6-8 darabnál többre vágni a képet. Ha óvodás gyermekkel szeretnénk ezt játszani, nála inkább 4-6 darabbal kezdjünk. Természetesen mindez attól is függ, hogy a gyermek mennyire gyakorlott a kirakózásban. Nagyobb vagy ügyesebb gyermekeknél nyugodtan vághatjuk több darabba a képet. Segítség lehet, ha a gyermek látja egyben is a képet – akár a kirakás alatt végig, akár csak előtte. A kép kirakása mellett itt az is kihívás, hogy a részeket nem lehet egymásba illeszteni, így előfordul, hogy kicsit szétcsúsznak azok a részek, amelyet a gyermek már összerakott. Ezt érdemes előre jelezni és azt kérni a gyermektől, hogy a tőle telhető legpontosabban próbálja összeilleszteni a darabokat. Rajz vagy színező esetében fel is ragaszthatjuk az elkészült képet, amelyet a gyermek így ki tud színezni.

Jó szórakozást!

Horváth Melinda

BINGO játék – járművek + állatok

Ez a játék egy járműves – állatos BINGO játék, amely fejleszti a figyelmet, a vizuális észlelést, valamint a hallási figyelmet. Óvodás és alsó tagozatos gyermekeknek egyaránt ajánlom. Játszható egyedül, de akár 5-en is, egymás ellen.

            A játékhoz szükségük lesz: a mellékelt feladatlapok közül annyira, ahányan játszani fogják a játékot;  személyenként kb. 15 kupakra (a kupakot helyettesíthetjük akár tészta vagy babszemekkel is); és a feladatlapon szereplő állatok illetve járművek hangjaira.

A hangokhoz én a két mellékelt telefonos alkalmazást töltöttem le a telefonomra, mindkettőben meg lehet jelölni azokat a hangokat, amelyeket használni akarunk, így tulajdonképpen az alkalmazásban egy mappán belül megtalálhatóak a szükséges hangok.

https://play.google.com/store/apps/details?id=com.premiumsoftware.vehiclesandcars

https://play.google.com/store/apps/details?id=com.dream_studio.animalsounds

A feladat menete:

            1.) Nyomtassanak ki a mellékelt feladatlapokból annyit, ahányan játszani fogják a játékot. Ha van laminálási lehetőségük, akkor akár be is laminálhatják azokat, úgy azok még tartósabbak lesznek.

            2.) Készítsenek ki az asztalra személyenként kb. 15 kupakot, vagy tésztát/babot, ezek jelölők lesznek.

            3.) Töltsék le telefonra/laptopra/tabletre a feladatlapon szereplő járművek és állatok hangját, de akár önök is utánozhatják azokat.

Játék menete:

–  a játékosok üljék körbe az asztalt és mindenki tegyen maga elé egy feladatlapot, illetve kb. 15 jelölőt

– a legelső játék elején beszéljék meg közösen, hogy milyen járművek és állatok vannak a feladatlapon, hogy mindenki biztosan tudja, hogy mi micsoda (mindegyik feladatlapon ugyanaz a 10 állat és 10 jármű van, csak más sorrendben)

– beszéljék meg, hogy ki lesz a játékvezető, az ő feladata lesz a hangok lejátszása

– a játékvezető játsszon le egy hangot, a játékosok pedig tegyenek egy jelölőt annak az állatnak vagy járműnek a képére, aminek a hangját hallották, majd jöhetnek az újabb hangok

– a hangok lejátszási sorrendje a játékvezetőre van bízva

– a játék egészen addig megy, amíg valakinek nem lesz egymás mellett vízszintesen vagy függőlegesen 4 darab jelölője

            A játékot játszhatják többféleképpen, akár hangok nélkül is. Ilyenkor az egyik lehetőség, hogy a játékvezető tulajdonságokat mond a feladatlapon lévő járművekről illetve állatokról, és azok alapján kell kitalálnia a játékosoknak, hogy miről van szó, majd pedig a megfelelő helyre tenni egy jelölőt.

            Egy másik, és egyben könnyebb lehetőség pedig, ha egy feladatlapból kivágjuk a 10 jármű és 10 állat képét, és azokat összekeverve, lefordítva az asztal közepére tesszük. Ennél a verziónál a játékosok sorban, egymás után húzzanak fel 1-1 kártyát a pakliból, és a felhúzott jármű/állat képére tegyenek rá egy jelölőt. A jelölőt mindig minden játékos tegye a saját feladatlapján a megfelelő helyre, és ne csak az, aki felhúzta az adott kártyát.

Jó játékot! 🙂

Sebők Salome

Égitestek

Az ég befelhősödik, és a felhők eltakarják az égitesteket. A játékos feladat során a gyermeknek a rajzokkal zsúfolt lapon meg kell keresnie és jelölnie az adott égitesteket: napokat, holdakat, csillagokat. Ehhez töltsék le és nyomtassák ki az egyik feladatlapot, vagy hasonlót rajzoljanak szabad kézzel. Ilyenkor a csillagokat jelölhetik egymást keresztező vonalakkal is. Két feladatlapot is készítettem. Az egyiken minden formából 4, a másikon 6 darab található, emiatt nehezebb.

A gyermek képességeinek megfelelőt használják ezek közül. Készítsenek elő három különböző színű gyurmát. Ezekből a gyermek gyúrjon az égitestek számának megfelelő (4-4-4 vagy 6-6-6 darab), kb. mogyorónyi nagyságú golyót, melyeket egy tálba tegyen bele. Keresse meg a lapon az összes csillagot, és azonos színű gyurmagolyókat nyomjon mindre, ezzel elbújtatva azokat. Ezután az összes napra nyomjon másik színű gyurmát, végül a holdakat is takarja el a harmadik színű golyók kilapításával. Ha csak egyszínű gyurmát használnának, akkor is mindig egy rajzból keresse meg a gyermek az összes darabot, arra tegye rá és lapítsa ki a golyókat, és utána térjenek rá a másik formára.

A gyurmázás a gyermek finommotorikáját, kézerejét, kézügyességét fejleszti, az alakzatok felismerése, megkülönböztetése pedig a vizuális észlelést, figyelmet és differenciálást.

Készítette: Kolozs Ildikó

Színes tésztatorony csipesszel

Ez a játék egy nagyon izgalmas, és otthon, a gyerekekkel közösen is könnyen elkészíthető. Fejleszti a finommotorikát, a szem-kéz koordinációt és a vizuális megfigyelőképességet.

Elsősorban óvodás gyermekeknek ajánlom, de alsó tagozatosak is kipróbálhatják. Azoknál a gyerekeknél, akiknek nem olyan jó a színlátásuk, vagy nem látják a színeket, egyszerre csak 2-3, egymástól jól elkülöníthető színeket használjunk, pl. sárgát, feketét, fehéret. Egy másik megoldás, ha az egyes színekre plusz jelölőket is teszünk, pl. sárga-nap, zöld-levél, piros-szív, kék-felhő…

            A játékhoz szükségünk lesz: csőtésztára, színes festékekre, színes vagy natúr csipeszekre, ecsetre, hurkapálcára, tálcára, és valamilyen kis tálra, ami majd a torony alapja lesz. Én üres kávékapszulát használtam alapnak, de lehet tojástartó, joghurtos doboz vagy gyurma is, ami épp otthon megtalálható.

            A feladat menete:

1.) Válasszunk ki 3-5 különböző színű festéket, annak megfelelően, hogy hány tésztatornyot szeretnénk készíteni. A színek kiválasztásánál figyeljünk arra, hogy az egyes színek egymástól jól elkülönüljenek.

2.) Az egyik kiválasztott színből nyomjunk ki egy keveset egy tálba, és a gyermekkel együtt fessünk be 5 darab tésztát, egy hurkapálcát, egy csipeszt és azt a tárgyat, ami majd az alapja lesz a toronynak. A befestett dolgokat hagyjuk megszáradni.

3.) Az előző folyamatot ismételjük meg a többi kiválasztott festékkel is.

4.) Amikor megszáradtak a befestett játékdarabjaink, jöhet a torony összerakása. Az alapnak kiválasztott tárgyba (én üres kávékapszulát használtam), szúrjuk bele az azonos színű hurkapálcát. Miután minden tornyunk elkészült, jöhet a játék.

5.) Játék menete:

– Állítsuk egymás mellé a különböző színű tornyokat, elé pedig egy tálcára tegyük rá a színes tésztákat.

– A csipeszeket tegyük a tálca mellé, és kérjük meg a gyermekünket, hogy a tésztákat csipesszel tegye rá a tornyokra. A tésztákat a színüknek megfelelő csipesszel kell felrakni a tornyokra.

– A felpakolás után a gyermek a csipesszel egyesével le is szedheti a tésztákat.

– Ha már jól megy a fel-le csipeszelés, játszhatja testvér/szülő ellen is, hogy ki tudja hamarabb feltenni mind az 5 tésztát 1-1 toronyra.

Jó játékot! 🙂

Sebők Salome

Papírtojás díszítése változatos technikákkal

A tojásfestés, -díszítés elengedhetetlen mozzanata a húsvéti készülődésnek. A valódi tojások mellett papírból is sokféle dísz készülhet. Ennek előnye, hogy sokkal nagyobb mérettel is dolgozhatunk (így a kisebb, vagy rosszabbul látó gyermekek is könnyebben boldogulnak, még akkor is, ha nincs nagy gyakorlatuk a kézműveskedésben), és a kész alkotások a tojásnál kevésbé sérülékenyek. Fejlődik közben a finommotorika, a szem-kéz koordináció, a kreativitás, a vizuális figyelem, és összetettebb műveknél a kitartás is.

Hozzávalók:

  1. A/4-es (vagy félbehajtott, A/5-ös) rajzlap vagy karton (lehet fehér és színes is)
  2. ceruza, filctoll
  3. olló

A díszítéshez:

  1. színesceruza, zsírkréta, filctoll, festék, ecset, nyomda (parafadugó, kupak, vattapamacs, pompon, ruhacsipesz, fültisztító pálcika, sütiforma, cellux)
  2. színespapír, krepp-papír, szalvéta, papírzsebkendő, csomagolópapír, textilmaradék
  3. különböző magvak, termések (bab, sárgaborsó, napraforgómag, tökmag, rizs, lencse, kukorica stb.), tálca (lehetőség szerint legyen kontrasztos a ráhelyezett termésekkel)
  4. különféle formájú száraztészta
  5. színes fonalak, szalagok
  6. színes gombok, gyöngyök
  7. csillámpor

Elkészítés:

Rajzoljunk egy nagyméretű tojásalakot egy A/4-es rajzlapra vagy kartonra (lehet kisebb, A/5-ös méret is), majd vastagítsuk meg a körvonalát fekete filctollal, hogy jól látható legyen! Gyermekünk vágja ki a tojást önállóan vagy segítséggel.

  1. Színezze, vagy fesse ki az egész felületet tetszés szerint!
  2. Ha celluxszal csíkokat ragaszt a tojásra és ezeket a kifestés után eltávolítja, a fehéren hagyott rész érdekes mintákat ad.
  3. Ujját festékbe mártva pöttyözze ki a tojást.
  4. Vattapamacsot vagy pompont is használhat a festéshez, akár ruhacsipesszel is megfoghatja ezeket, így még érdekesebb (és nehezebb) lesz a feladat.
  5. Nyomdázhat is a tojásokra (félbevágott zöldségekkel, gyümölcsökkel, WC-papír gurigával, kupakkal, parafadugóval, sütiformával, stb.)
  6. Színespapírból, csomagolópapírból, szalvétából, textilmaradékokból kivágott vékony csíkokat is ragaszthat egymás alá. Ha a csíkokat apróra vágva felkockázza, mozaikos tojáskép is készülhet.
  7. A krepp-papírt apró galacsinokra gyűrve ragaszthatja fel. Ha nincs otthon krepp-papír, papírzsebkendőből is gyúrhat apró golyócskákat, melyeket a felragasztás után festékkel színesít.
  8. Ragaszthat rá színes gombokat, gyöngyöket.
  9. Díszítheti apró magvakkal, termésekkel, vagy száraztésztával.
  10. Vágjunk a papírtojás belsejébe (félbehajtva könnyebb) keresztben vagy hosszában párhuzamosan több egyenes vonalat. Ezeken keresztül gyermekünk fűzzön át színes papírcsíkokat, így a fűzés technikáját is gyakorolhatja.
  11. Készíthetünk félbehajtott képeslapot is: a lap elülső oldalán vágjunk ki egy nagyméretű tojásalakot, a belsejét pedig díszítse a gyermek az előzőleg felsorolt technikák valamelyikével, a teljes felületet kitöltve. A képeslapot összecsukva láthatóvá válik a szépen megmintázott tojásalak.
  12. Gyermekünk alkotásait fel is fűzhetjük, vagy csipesszel felcsíptethetjük egy hosszabb fonalra, és felfüggeszthetjük húsvéti dekorációként.

Örömteli készülődést kívánok az ünnepekre!

Készítette: Demeterné Pósfai Brigitta

A képek forrása:

https://onlinebolcsi.wordpress.com/tag/tojas/    dugónyomdával

https://vilashes.ru/hu/detskie-raboty-k-pashe-v-detskom-sadu-podelka-pashalnoe-yaico.html   festéssel, mintás csomagolópapír-mozaikokkal, festett száraztésztával

https://www.cukimamik.hu/ajanlo/csinald-magad/item/892-diy-husveti-tojas-gyerekek   ruhacsipesszel megfogott pomponnal, gombokkal

https://lilleluett.de/2014/03/osterdeko-basteln-mit-kindern-upcycling-stoffreste.html   mintás textilcsíkokkal

https://www.ovodahegyko.hu/wp-content/uploads/2020/04/H%C3%BAsv%C3%A9t-nagyok-2.0.pdf   papírszövéssel

https://jatsszunk-egyutt.hu/husveti-dekoraciok-gyerekekkel/        selyempapírral

https://jatsszunk-egyutt.hu/tojasdiszites-sutiformaval/     sütiformával

https://jatsszunk-egyutt.hu/husveti-jatekotletek-ovisoknak/    színespapír-mozaikkal 

https://jatsszunk-egyutt.hu/festett-tojasok/          vattapamacs-nyomdával

https://kreativhobbikcsoport.hu/2019/04/07/3975/    kinyitható képeslap